kapubanner for mobile

Bolognai diploma a régi rendszerben végzetteknek - törvényellenes?

Bolognai diplomát kapnak a régi rendszerben végzett hallgatók a belgrádi egyetemen, annak ellenére, hogy a szakmai szervezetek törvényellenesnek tekintik az intézkedést - jelentette be az intézmény rektora, Neda Bokan július 17-én. A változás a 2006 júniusában beiratkozott hallgatókat érinti.

Az okleveleket már kinyomtatták, arról vitát nyitni pedig nem érdemes, hogy az új, vagy a régi diplomák kiadására vonatkozó jogszabállyal összhangban van-e az intézkedés, mindkét végzettséget igazoló okirat tartalmaz ugyanis egy olyan mellékletet, amelyben feltüntetik a hallgató kurzusait és a hozzájuk tartozó érdemjegyet - érvelt a rektor.

Az egyetem szakmai szervezetei hevesen tiltakoznak az intézkedés ellen, törvényellenesnek tekintik azt. Szerintük a szóban forgó hallgatók nem kaphatnak bolognai diplomát, mert a régi rendszerben iratkoztak be és végezték el az egyetem képzéseit.

"A legfontosabb, hogy a hallgatók jogai ne sérüljenek, az már kevésbe számít, hogy a diplomában lévő hologramok, vagy az oklevelek formátuma az új, vagy a régi szabályozásnak felel meg" - mondta Neda Bokan, aki egyúttal arra is rámutatott, hogy a rektor és a dékán aláírásukkal igazolják, hogy a hallgató elvégezte tanulmányait. Az intézkedés a 2006 júniusában beiratkozott hallgatókra vonatkozik.

Szerbia a bolognai rendszer bevezetésére vonatkozó szabályozást 2003-ban írta alá, azzal összhangban pedig 2005-ben átdolgozta a felsőoktatási törvényét is. A törvény gyakorlati alkalmazását csupán 2006-ban kezdték meg, az implementációban ugyanis zűrzavar keletkezett amiatt, hogy a gyakorlatban még nem kezdték meg az új jogszabályok alkalmazását.

Edupress.hu
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek