kapubanner for mobile

Borravaló után csak TB-járulék

Idén az adótörvényekben a személyi jövedelemadó számításában, a hátrányos helyzetűek foglalkoztatásában és az egészségügyi hozzájárulásokban lesznek jelentősebb változások.

Az idei adótörvényeket érintő legfontosabb változásokról számolt be - többek között - Dr. Vámosi-Nagy Szabolcs, az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH) elnökhelyettese kedden a magyarorszag.hu tudósítása szerint. A személyi jövedelemadóról szóló törvény a helyi és helyközi munkába járás költségtérítésére vonatkozó szabályokban módosult.

A "felszolgálási díj" jogcímen megszerzett bevétel kérdése is ehhez a körhöz tartozik. Ugyan a borravaló nem minősül adóterhet viselő járandóságnak, az ilyen jellegű jövedelmeket az összevont adóalapba kell beszámítani, ami után 15 százalékos nyugdíjbiztosítási járulékot kell fizetnie a foglalkoztatónak.

Októbertől indul a START-program, amely a pályakezdő fiatalok foglalkoztatását ösztönzi. A Startkártya kiegészítő igazolványként igényelhető az adóigazolvány mellé, mely egy alkalommal váltható ki. Kiemelt kedvezmények is párosulnak a lehetőséggel: nem kell megfizetni a tételes egészségügyi hozzájárulást foglalkoztatásuk időtartama alatt.

Az adózás rendjéről szóló törvény új alponttal egészül ki, aminek eredményeként adatszolgáltatást köteles teljesíteni az elsőfokú építésügyi hatóság. A bejelentendő adatok körét az APEH határozza meg.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek