Bránát István lett az Interfruct ügyvezető igazgatója
Az élelmiszer- és vegyi áru nagykereskedelemmel foglalkozó Interfruct Kft.-t Bránát István irányítja a jövőben, miután az áruházláncot 18 éve alapító Magyar Péter nyugállományba vonul.
Az új ügyvezető feladata lesz a cash and carry lánc operatív irányítása mellett az Interfruct Kft. közép-kelet-európai expanziós stratégiájának megvalósítása.
Bránát István 2005-ben, a tulajdonos SCD csoport felkérésére a Don Pepe étteremlánc ügyvezető igazgatói pozíciójából érkezett a cash and carry áruházlánchoz, ahol kereskedelmi igazgatóként dolgozott, tavaly júniustól pedig már az Interfruct Kft. cégvezetőjeként tevékenykedett.
A tervek szerint 2007-ben Győrött és Észak-Budapesten, 2008-ban pedig Kaposváron bővül újabb áruházakkal az Interfruct-lánc. A tulajdonos SCD csoport stratégiai tervei között piacbővítési céllal az Interfruct régiós expanziója is szerepel.
További karrierhíreket Egyről kettőre rovatunkban olvashatnak.
MTI/Menedzsment Fórum

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?