kapubanner for mobile

Büdzséje közel felét költi az unió a foglalkoztatás javítására

A hosszú távú gazdasági növekedést és a foglalkoztatás javítását szolgálja elsősorban a jövő évi európai uniós költségvetés az "uniós kormány" tervei szerint: a 116,7 milliárd eurónyi kifizetésekkel számoló büdzsének 45 százaléka jut ezekre a célokra.

images

Dalia Grybauskaité, az Európai Bizottság költségvetési felelőse a tervezetet egy brüsszeli sajtótájékoztatón bemutatva ismét megragadta az alkalmat arra is, hogy jelezze: aggódik a 2004 óta csatlakozott 12 új tagállam támogatás-felszívási képességei miatt. Van olyan új ország, amely még a 2006-ig járó keretéből is csak 70-80 százaléknyit költött el, pedig az a keret idén nagyrészt kifut - figyelmeztetett. Az új tagoknak kötelezettségeik is vannak: nem csupán élvezniük kell az uniós pénzek érkezését, hanem időben és megfelelően fel is kell használniuk azokat - hangoztatta a litván biztos.

Az új büdzsétervezet az elmúlt évek tendenciával szakítva a korábbinál valamelyest kisebb éves plafonnal számol: az idei 120,7 milliárd eurónál például csaknem egy százalékkal kevesebbel. Ennek fő oka az, hogy miközben a 2000-2006-os tervidőszak nagy beruházásai már kifutnak, a 2007-2013-as időszakra tervezett programok még csak megkezdik a uniós pénzek felszívását. A korábban hagyományosan legnagyobb költségvetési tétel, a mezőgazdaság ezúttal mintegy 43 milliárd eurót tesz ki, amivel valamelyest elmarad a belső felzárkóztatási pénzeket is magában foglaló gazdaságfejlesztési és foglalkoztatási keretektől. Jelentős a költségvetés "zöld" részaránya: a klímaváltozás elleni harcra, illetve az energiaellátás biztonságosabbá tételére tíz százalék, 17 milliárd euró jut jövőre. Az unión kívüli térséget érintő tevékenységre - benne a terrorizmus elleni fellépés támogatására és segélyezésre 7,5 milliárd eurót tervez a bizottság.


Kiegyensúlyozottság a felzárkózás jegyében



Grybauskaité arra is felhívta a figyelmet hogy kiegyensúlyozottabb lett a tagállamok támogatása. Az új tagországok részesedése immár eléri az 50 százalékot, miközben 2006-ban még csak feleannyi volt, ráadásul az agrártámogatások csatlakozási szerződésben is szereplő fokozatos emelkedése miatt a mezőgazdasági részesedésük is 18 százalékra nő a 2006-os 10 százalékról.

A büdzsé tervezetének vitáját hamarosan megkezdik az EU-tagországok és az Európai Parlament, amely a hagyományok szerint minden bizonnyal december végén tartja róla a végszavazást. A magyar EP-képviselők közül Fazakas Szabolcs (MSZP), az EP költségvetés-ellenőrzési bizottságának korábbi elnöke közleményt adott ki, amelyben a tervezetet "jó irányban tett, fontos lépésnek" minősítette. A bizottság szerinte "jelentős kiadásnövelést nem tudott 2009-re előirányozni, de olyan prioritásokra helyezte a hangsúlyt, melyek választ adhatnak az Európa jövőjét meghatározó globalizációs kihívásokra, beleértve a nemzetközi versenyképesség, klímaváltozás és az energiaellátás biztonságának kérdését".

Surján László (KDNP), az Európai Parlament költségvetési bizottságának tagja nagy előrelépésnek nevezte, hogy az új tagállamok - most először - a régi tagállamokkal azonos összegben jutnak felzárkóztatási támogatáshoz. "Európai parlamenti képviselővé választásom óta következetesen képviselem, hogy az új tagállamok felzárkóztatása az Unió egyik legfontosabb feladata. Különösen fontos ez akkor, amikor egészében az uniós költségvetés több mint 3 százalékkal szűkül" - hangsúlyozta Brüsszelben kiadott közleményében Surján László.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek