Civilek is tiltakoznak a vasúti vonalak megszüntetése ellen
A személyszállítás szempontjából megszüntetésre váró vasúti szárnyvonalak további működtetését vállaló települések önkormányzatainak kíván segítséget nyújtani a jogászok és vasúti szakértők támogatását is bíró Levegő Munkacsoport és a Magyar Közlekedési Klub.
A Levegő Munkacsoport pénteki közleménye szerint erről levélben tájékoztatta a két civil szervezet vezetője a települések polgármestereit. A két szervezet szakértői a térségi vasutak létrehozásával kapcsolatos tervek kidolgozásában, a források megszerzésében, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztériummal való tárgyalásokban, a megállapodások, szerződések kialakításában segítenének.
Az Európában zajló társadalmi változások, a közigazgatási, oktatási és egészségügyi szolgáltatások központosítása mind növelik a személyek mobilitási szükségletét. A Levegő Munkacsoport szerint főleg azok veszik igénybe egyre többen és többet a közösségi közlekedési szolgáltatást, akik az egyéni közlekedésre képtelenek egészségi állapotuknál, koruknál, anyagi helyzetüknél fogva.
A szervezet szerint a közösségi közlekedés gerincét Európában mindenhol a kötöttpályás közlekedési alágazatok adják. A súlyosbodó környezeti problémák és ezen belül is elsősorban az éghajlatváltozás , az olajárak nagy mértékű emelkedése, az erősödő energiaválság szinte hónapról hónapra értékeli föl a vasúti közlekedést, amelyet Magyarországon a közlekedési tárca tudatosan leépít - áll a közleményben.
A tárcával szemben a két civil szervezet úgy véli, hogy ebben a helyzetben meg kell tartani a vasútvonalakat, és az utóbbi húsz év "lenevelő tendenciáját" megfordítva kell felújításokkal, korszerűsítésekkel, a kínálati menetrend kialakításával kielégíteni a meglévő és az újonnan jelentkező igényeket a vasúti utazásra.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?