Colliers: új kutatási igazgató
2008 második negyedévétől a Colliers International Budapest kutatási divíziója jelentősen megerősödött Rémi Couture kutatási igazgatói kinevezésével, tovább erősítve egyúttal a cég vezető tanácsadói pozícióját az ingatlanpiacon.
Az új kutatási vezető 2006 júliusában csatlakozott a Colliershez, ahol olyan projektek megvalósításában vett részt többek között, mint az Aréna Corner irodaház értékesítése. A magyar piac növekvő érettségét és kiforrottságát felismerve a Colliers időszerűnek tartotta, hogy az egyes alpiaci szegmensekben is jobban elmélyedve ellenőrzött információkat tartalmazó, újszerű riportokkal jelenjen meg.
Ennek a célkitűzésnek a nyomán készítette el a nemzetközi ingatlanügynökség budapesti irodája az 1994 óta legerősebb fejlődést felmutató Váci úti irodafolyosóra fókuszáló tanulmányát, amely - Michael Smithing ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint - a Colliers negyedévente megjelentetni kívánt "tudásriport-sorozatában" immár a második témaspecifikus piackutatási anyagként kerülhet hamarosan a szakmai közönség elé.
Ennek a célkitűzésnek a nyomán készítette el a nemzetközi ingatlanügynökség budapesti irodája az 1994 óta legerősebb fejlődést felmutató Váci úti irodafolyosóra fókuszáló tanulmányát, amely - Michael Smithing ügyvezető igazgató tájékoztatása szerint - a Colliers negyedévente megjelentetni kívánt "tudásriport-sorozatában" immár a második témaspecifikus piackutatási anyagként kerülhet hamarosan a szakmai közönség elé.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?