Csíkos ruhásokkal erősítenek a cseh cégek
Magánvállalatok számára is végeznek majd munkát a csehországi elítéltek, ha meglesz a vonatkozó törvénymódosítás. A börtönben lévők foglalkoztatottsági arányát a tervek szerint a jelenlegi 45 százalékról 60 százalékra emelik jelentette a CTK cseh hírügynökség.
Több ezer új ember léphet a cseh munkaerő-piacra, hiszen ez idő szerint mintegy 19 ezren töltik büntetésüket a különböző intézményekben, a 16 ezer elítéltből 13 ezer pedig munkaképes. Közülük jelenleg kevesebb mint 6 ezer dolgozik, többségük állami költségvetésű szervezetek, elsősorban fegyintézetek részére. A törvény lényegében kötelezi is őket efféle feladatra.
Magánvállalatnál való tevékenykedésre a jogszabály nem kötelezi a fegyenceket, az ilyen jellegű elfoglaltsághoz az elítéltek beleegyező nyilatkozata szükséges. A legtöbbször azonban a "börtönlakók" nem akarnak magáncégeknek dolgozni, például a kemény nyári munkákat rendre megtagadják, szerződést szegnek. Ebből következik, hogy a magánvállalatok sem szívesen vállalják az együttműködést a foglalkoztatás terén. A hírügynökség szerint a börtönben végzett munkáért kapott díjazás kisebb, mint a magánvállalatoknál nyújtott fizetés.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?