Csökkent a munkanélküliek száma Somogy megyében
Csökkent a munkanélküliek száma Somogy megyében augusztusban - tájékoztatott a megyei kormányhivatal.
A munkaerő-piaci helyzetről kiadott közlemény szerint a múlt hónapban összesen 22 110 álláskeresőt tartottak nyilván, ez a megelőző hónapinál 383-mal - 1,7 százalékkal - alacsonyabb, míg az előző évi adatokkal összehasonlítva 350-nel - 1,6 százalékkal - kisebb létszám.
A regisztrált álláskeresők között továbbra is magas - 44,5 százalékos - a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt elvégzettek aránya, ez 9 842 álláskeresőt jelentett. A nyilvántartottak közül 6701-an tanulmányaik során szakmunkás-bizonyítványt, 4645-en pedig középiskolai érettségit szereztek, előbbiek összlétszámon belüli részesedése 30,3 százalékos, utóbbiaké 21 százalékos volt. A nyilvántartásban szereplő 922 diplomás a munkanélküliek 4,2 százalékát tette ki.
Az egy hónappal korábbi adatokhoz képest mindössze a felsőfokú végzettségűek számában következett be minimális - 0,1 százalékos - növekedés, míg a többieké 1,3-2,6 százalék közötti mértékben csökkent.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek