Csúcsra járatják a közmunkaprogramokat Zalában
Közel 4500 fő kapcsolódott be az év első felében a közfoglalkoztatási programokba Zala megyében, a támogatásokra összesen mintegy 1,2 milliárd forintot fordítottak – közölte a Zala Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja.
A kistérségi startmunka mintaprogramok keretében idén 1440 álláskereső tudott munkához és keresethez jutni. Hosszabb időtartamú közfoglalkoztatás keretében az év első hat hónapjában további 1400 fő támogatása kezdődött meg.
A vállalkozóvá válást elősegítő támogatásokra a rendelkezésre álló, 78 millió forintos megyei keretből idén 35,6 millió forintot használtak fel. A támogatásban részesülők méhészetet, a növény-, zöldség- és gyümölcstermesztést, állattenyésztést, sajtkészítést, ruházati termékek gyártását választották vállalkozásuk tevékenységéül.
Bérkompenzációs támogatásra 151 kérelem érkezett, a munkáltatók a mintegy 72 millió forint támogatási összegből 1821 munkavállaló kötelező béremelését kívánják biztosítani. A május 31-ig beérkezett pályázatok alapján a munkaügyi központ 100 munkáltatóval 1600 fő támogatására kötött szerződést 62 millió forint összegben. További 42 munkáltatóval a szerződéskötés folyamatban van.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?