kapubanner for mobile

Csütörtökön folytatódik a ferihegyi bérvita

A szakszervezetek és a Budapest Airport (BA) képviselői a korábban kitűzött szerda helyett csütörtökön a reggeli órákban folytatják a mintegy két hete félbeszakadt tárgyalásokat az idei bérfejlesztés mértékéről.

Pető Alfréd, a sztrájkbizottság elnöke, a Repülőtéri Forgalmi Dolgozók Független Szakszervezete (RFDFSZ) vezetője szerint a munkáltató most feltételhez kötötte a megbeszélést: minden, a repülőtéren működő szakszervezetnek javaslatot kellett tennie a reptéri dolgozók minimális bérének rendezésére.

Szollár Domokos, a BA szóvivője úgy véli, a javaslattétel egy korábbi megállapodás eredménye. Két hete ugyanis arról állapodtak meg a szakszervezetek képviselőivel, hogy a bérkülönbségek csökkentése érdekében meghatároznak egy minimális bért, amire az érdekképviseletek tesznek javaslatot. A szakszervezeti vezető szerint az egyes munkaköröket illetően ők már elküldték a minimális bérre vonatkozó javaslataikat a BA-nak.

Pető Alfréd korábbi nyilatkozata szerint a BA-nál egyes munkakörökben jelentős bérfeszültség keletkezett. Ez annak a következménye, hogy a minimális bértáblát 2003 óta nem módosították, noha azóta kétszer is több mint tíz százalékos bérfejlesztésre került sor a cégnél. Így az ugyanazon munkakörben foglalkoztatottak bére között jelentős különbségek alakultak ki.

A legutóbbi egyeztetéseken a szakszervezetek egységesen 9,5 százalékos béremelést követeltek 2007-re, szemben a munkáltató 5,5 százalékos ajánlatával. A nézetkülönbségek miatt az érdekképviseleti szervek augusztus elején már tartottak egy sztrájkot a repülőtéren: akkor a több mint nyolcvan induló és érkező járat többsége jelentős késéssel közlekedett, egy járatot pedig törölni kellett.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek