Íme a 150 milliárd forintos foglalkoztatási program 5 legfontosabb eleme
Csütörtöktől elérhető a 30 évesnél idősebb álláskeresőknek szóló, 150 milliárd forintos támogatási rendszer - mondta a Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán csütörtökön.
Czomba Sándor hozzátette, 77 ezer embert terveznek megszólítani, 50 ezret támogatni és 23 ezret képzésekbe bevonni. Ma Magyarországon 120 ezer inaktív ember tudna dolgozni, és a regisztrált álláskeresők száma 230 ezer körül van - mondta.
A programnak öt eleme van:
- maximum havi 250 ezer forintig bértámogatást adnak,
- lakhatási támogatás címén legtovább 12 hónapig 186 ezer forint albérleti hozzájárulást lehet igénybe venni,
- 60 kilométeren belül lévő munkahely esetén 10 kilométerenként 10-12 ezer forint hozzájárulást adnak az utazáshoz,
- és van lehetőség képzésekre is.
- Ezen kívül lesznek a foglakoztatást segítő szolgáltatások, mivel azokat, akik évek óta nem dolgoztak, mentálisan is alkalmassá kell tenni a munkára.
Álláskereső ösztönző juttatás címen a megélhetéshez is havonta hozzájárul a program - közölte az államtitkár.
A támogatás célcsoportjába a tartósan munkanélküliek, a hátrányos helyzetű régiókban élők, az 50 év felettiek, és a legfeljebb 8 általános iskolai osztályt végzettek tartoznak. A nem hátrányos helyzetűeknek négy, a hátrányos helyzetűeknek hat hónapig járulnak hozzá a bérhez.
Czomba Sándor beszélt arról is, hogy Magyarországon a foglalkoztatottsági arány a 20 és 60 év között 81 százalék, ami az Európai Unióban a hetedik legjobb adat. A cél a 85 százalékos arány elérése, ami a három legjobb foglalkoztatottsági mutató között lenne az EU-ban. Úgy vélte, erre reális esély van, "a gazdasági növekedés beindításával a foglalkoztatási adatokon tovább tudunk javítani" - fogalmazott.
MTI
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresőket segítő támogatások
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A NAV idén is 5,5 millió magánszemélynek készíti el az szja-bevallási tervezetét, amelyek március 15-től lesznek elérhetők. Február 2-a fontos... Teljes cikk
A kormány kiemelten kezeli a turizmus egyik legfontosabb húzóágazatának számító vendéglátó szektor helyzetét, ezért egy 5+1 elemből álló,... Teljes cikk
Megszületett a megállapodás a 2026. évi bérfejlesztésről a Magyar Posta és a Postás Szakszervezet között, a kétéves bérmegállapodásban a 2026.... Teljes cikk
- Ma utalják a fegyverpénzt - mutatjuk a részleteket 4 napja
- Közeleg a határidő - Eddig várja a NAV a lakhatási támogatások adatait 4 napja
- Az egy éven túl nyilvántartott álláskeresők aránya 2024-ben - grafikon 4 napja
- Nem csak a Z generáció problémája - Az egész ellátórendszerre hatással lehet, hogy a fiatalok nehezen jutnak lakáshoz 1 hete
- Mi történik valójában egy szupervízión? 1 hete
- Így alakulhatnak a cafeteria keretek 2026-ban 2 hete
- Boldogtalan britek: stresszesek és túlterheltek a szigetország dolgozói 2 hete
- Így nőtt a SZÉP-kártya felhasználása az év végén 3 hete
- Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt 3 hete
- Az álláskeresők aránya a munkavállalási korú népességhez viszonyítva - grafikon 3 hete
- Célzott támogatásokkal segíti a kormány a szőlő- borágazatot 4 hete

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig