kapubanner for mobile

Czomba Sándor elárulta, hol nőtt a foglalkoztatás

Éves szinten a foglalkoztatottak száma - 20-30 ezerrel - a kereskedelem a közigazgatás az egészségügy és a mezőgazdaság területén nőtt, míg a feldolgozóipar és az építőipar gyengélkedett - mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglakoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

images

Czomba Sándor: évente 30-40 ezer ember fog hiányozni a magyar munkaerőpiacról-

Czomba Sándor ugyanakkor jelezte, hogy a feldolgozóiparban olyan nagy beruházások jönnek - mint a Mercedes és a BYD - amelyeknél több ezres nagyságrendben keresik majd a "hadra fogható" munkaerőt.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kiemelte, a következő időszakban az lesz a legnagyobb kihívás, hogy abból a nagyjából 300 ezer országhatáron belüli részben regisztrált álláskereső, részben inaktív emberből hogyan fogják megtalálni azokat, akik tudnak, akarnak és képesek is dolgozni.

Ehhez kapcsolódóan hangsúlyozta, hogy "amíg van magyar ember, addig a magyaroknak adjuk a munkát."

Czomba Sándor az M1 aktuális csatornán elmondta, hogy

2026-ban továbbra is reális cél a reálbérek növekedése, amelynek idei mértéke 5 százalék körüli lesz.

Több tízezerrel kevesebben dolgoznak Magyarországon – a férfiaknál drámai a csökkenés

- íme a legfrissebb KSH-adatok. 

  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Minden nyolcadik magyar orvos külföldön dolgozik, és nem csak a pénz miatt

A Magyar Orvosi Kamara felmérése szerint egyre több magyar orvos vállal munkát külföldön, és a kivándorlás mögött már nemcsak anyagi okok... Teljes cikk

Csak az orvosok lelkiismerete miatt működött az ellátás ebben a térségben

A Magyar Orvosi Kamara szerint a kialakult káosz a túlterheltség, a vitatott munkafeltételek és a rendszerszintű hiányosságok következménye. Teljes cikk

Felmérés: ennyivel nőhet a bére annak, aki jól ismeri az AI-t

Egy friss kutatás szerint a vezetők többsége a továbbképzést és az átképzést tartja prioritásnak a mesterséges intelligenciával kapcsolatban. Teljes cikk