Dániában és Hollandiában dolgoznak a legtöbben
Továbbra is történelmi mélyponton volt a munkanélküliség augusztusban az euróövezetben, illetve az Európai Unió 27 tagországában.
Az EU statisztikai hivatalának adatai szerint az euróövezetben a júliusival azonos, 6,9 százalék volt a ráta, a 27 tagországban 0,1 százalékponttal csökkent 6,7 százalékra. Magyarországon 7,3 százalékos munkanélküliséget regisztrált az európai statisztikai hivatal, ez ugyanannyi, mint júliusban, és 0,1 százalékponttal több a júniusi 7,2 százaléknál.
A legalacsonyabb Dániában és Hollandiában volt a ráta (3,3-3,3 százalék), majd Ciprus következik 3,9 százalékkal. A legmagasabb munkanélküliséget Szlovákiában (11,1 százalék) és Lengyelországban (9,1 százalék) regisztrálták.
Egy éven belül a 27 tagországból 24-ben csökkent, 3-ban nőtt a munkanélküliség. A legnagyobb mértékben Lengyelországban esett vissza, 13,3 százalékról 9,1 százalékra, a legjobban Portugáliában emelkedett, 4,1 százalékról 5,8 százalékra.
Lassult a termelői árak növekedése
Augusztusban - elsősorban az energiaárak csökkenésére - tovább lassult a termelői árak növekedése az euróövezetben: az előző hónaphoz képest csak 0,1 százalékkal emelkedtek a termelői árak, az elemzői várakozásoknak megfelelően. Az éves növekedési ütem 1,7 százalék volt az év nyolcadik hónapjában, pontosan 1,7 százalékos elemzői várakozás mellett.
Júliusban 0,3 százalék volt a termelőiár-infláció havi mértéke, az egy évvel korábbihoz képest 1,8 százalék volt akkor az emelkedés.
Elemzők szerint a termelői árak növekedésének lassulása elsősorban az energiaárak mérséklődését tükrözte, miközben a nem tartós fogyasztási cikkek termelői árában határozott emelkedés következett be. A termelői energiaárak 0,7 százalékkal estek az előző hónaphoz képest, és 2,2 százalékkal csökkentek az egy évvel korábbihoz viszonyítva. A nem tartós fogyasztási cikkek havi termelőiár-növekedése viszont 0,5, éves szinten 2,3 százalék volt.
A termelői ár emelkedésének mind hangsúlyosabb lassulása megerősíti azokat a várakozásokat, hogy az EKB az idén már nem folytatja a kamatemelést. Az EKB legutóbb június elején emelte irányadó kamatát, a 2005. decemberben kezdett ciklusban nyolcadszor, ismét negyed százalékponttal 4,00 százalékra, de a szeptember elején esedékesnek tartott újabb emelés elmaradt, az amerikai jelzálogpiaci válság okozta, megváltozott tőkepiaci körülmények miatt.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?