kapubanner for mobile

Dávid Ibolya: A pénz azé, aki megtermeli

Demján Sándor nyitóbeszédével hétfőn Budapesten megkezdődött a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) által életre hívott Gazdasági Fórum. A pártok vezetői közül elsőként Dávid Ibolya, az MDF elnöke vázolta fel gazdaságpolitikai elképzeléseit a munkáltatók képviselőinek

Dávid Ibolya előadásából kiderült: jelentős egybeesések vannak a párt törekvései és a VOSZ által megfogalmazott elvárások között. Mindkét fél kiemelt fontosságot tulajdonít például a nagyarányú állami elvonások mérséklésének, a kkv-k hitelekkel és kockázati tőkejuttatással történő segítésének, az oktatási rendszer megreformálásának (ezen belül a szakképzési rendszer helyreállításának megbecsülés szempontjából), valamint a bürokrácia és az államaparátus nem fűnyíró elv szerint történő leépítésének.

A gazdasági fejlődés legfőbb akadályának Dávid Ibolya a közélet tehetetlenségét, azt a mentalitást tartja, amely megakadályozza a politikai elitet a közös célokban való egyetértésben és a felelősségvállalásban. A nagyvállalatok Magyarországon képesek sikeresen működni, a KKV-szektor azonban megerősítésre szorul, amit csakis állami garanciájú, piaci szempontok alapján odaítélt hitelekkel, a külpiacokra lépéshez nyújtott állami segítséggel lehetne orvosolni, véli az elnökasszony.

Az MDF választási programjának egyik fontos pontja a nagyarányú elvonások csökkentése, ugyanis "mindig az a legjobb gazdája a pénznek, aki azt megtermeli" - emelte ki. A haladás egyik legfontosabb feltétele szerinte, hogy Magyarországon 2010-ben bevezessék az eurót.


A hétfői megnyitón (jobbról): Bartha Ferenc (VOSZ), Demján Sándor, Dr. Bod Péter Ákos, Dávid Ibolya, Dr. Pongrácz Tibor, Lepsényi István (a VOSZ soros elnöke)

A két napos rendezvény megnyitó-beszédében Demján Sándor, a VOSZ elnöke elmondta: "Azt szeretnénk, hogy a vállalkozó az érdekei és ne az érzelmei alapján döntsön, s ne süllyedjen passzivitásba, ha nem lát megvalósítható programokat."

Demján Sándor "Nem mondjuk meg, kire szavazzon, de ha úgy érzi, hogy egy üzleti terv lyukas, ne szégyellje alkalmazottjait befolyásolni" - tette hozzá Demján. A Trigránit vezére Dávid Ibolya előadását követően kifejtette: a VOSZ szakértői konkrét választ kérnek a gazdaságpolitikai elvárásokban megfogalmazott célok minden pontjára.

"Az értékeléssel célunk befolyásolni a pártokat, hogy a programokról, ne pedig az osztozkodásról szóljon a vita. Arról beszéljünk, hogyan tud a gazdaság többet termelni" - mondta Lőrincze Péter munkabizottság-vezető, a gazdaságpolitikai elvárások egyik kidolgozója.

Pontozzák a pártokat
Mint arról az mfor.hu korábban beszámolt, a VOSZ szakértői pontozási rendszert dolgoztak ki a pártok gazdaságpolitikai teljesítményének értéke- lésére. Ezt a minősítést előzi meg az elnökökkel történő konzultáció. "Amikor a pártok meghirdetik programjaikat, az négy évre szóljon, ha pedig adni akarnak, mondják meg, honnan kívánnak elvenni" - tette hozzá. Lőrincze szerint nem csak vállalkozói elvárásokat vettek számba, hanem olyan nemzeti célokat is, amelyek mögé az egész társadalomnak, a szakszervezeteknek és a nyugdíjasoknak is fel kell sorakozniuk.

A megbeszélések hétfő délután Hiller István MSZP-elnökkel és Veres János pénzügyminiszterrel, kedden délelőtt Kuncze Gáborral, az SZDSZ elnökével, délután pedig Orbán Viktorral, a Fidesz első emberével folytatódnak.

Nagy Vajda Zsuzsa
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek