Dióssy szakállamtitkárként folytatja
A kormányfő Dióssy Lászlót nevezte ki a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium új környezetgazdasági szakállamtitkárának, megbízatása november 1-jei hatállyal lépett érvénybe közölte a tárca.
Dióssyt a környezetvédelmi és vízügyi miniszter javasolta környezetgazdasági szakállamtitkárnak, miután a szakállamtitkári poszt október végén Tátrai Miklós pénzügyminisztériumi államtitkárrá való felkérésével megüresedett.
Dióssy László 1957-ben született Bonyhádon, a Keszthelyi Agrártudományi Egyetemen agrármérnök, majd Szolnokon közgazdász diplomát szerzett. Tizenhat éven keresztül volt Veszprém polgármestere, ez idő alatt kiterjedt kapcsolatrendszert alakított ki mind a civil, mind az önkormányzati, valamint a gazdasági szférában. Az új szakállamtitkár szándéka, hogy ezt a kapcsolatrendszert és tapasztalatot felhasználva jelentős előrelépést érhessen el az állam és civil szféra közti kapcsolatok terén.
2004 óta képviselte Magyarországot az Európai Unió Régiók Bizottságában, így az uniós fejlesztések, beruházások terén is jelentős tapasztalatra tett szert, valamint aktívan közreműködött az uniós döntések előkészítésében

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?