Diplomások munka nélkül - Lengyelország is küzd
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSoha ennyi diplomás nem volt munka nélkül Lengyelországban, mint most. Ráadásul jelenleg is tart a nyolcvanas évek szülötteinek munkaerőpiacra lépése - írja a Napi Gazdaság.
Június végén közel 2 millió regisztrált munkanélküli volt Lengyelországban, közülük 216 ezer diplomás. Ilyenre az év közepén még sosem volt példa. Közülük 66 ezer már több mint egy éve, ebből 26 ezer több mint két éve nem talál munkát. A helyzet pedig csak romlani fog a nyolcvanas évek demográfia csúcsának szülöttei miatt.
A helyzetért részben a gazdasági igányeket figyelmen kívül hagyó felsőoktatási rendszert hibáztatják.
Túl sok van szociológusból, politológusból, történészből, ahogy marketingesből és menedzserből is. Márpedig ezekből évekre ki vannak elégítve a piaci igények - mondta a Gazeta Prawnának Piotr Rogowiecki, a lengyel munkaadók szövetségének szakértője.
A gyakorlati tudás hiánya miatt a munkaadók inkább olyanokat keresnek, akiknek már van szakmai gyakorlatuk. De belőlük sincs hiány a magas munkanélküliségnek köszönhetően.
A probléma megoldását nehezíti, hogy számos magánegyetem bocsát ki végzősöket az általuk indított divatos, de "eladhatatlan" szakokról.
Napi Gazdaság

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Főszerepet kapott az AI-színésznő – új korszak kezdődik a kreatív szakmákban?