Diplomásokat is várnak
Május elsejétől már hat régi EU tagországban vállalhatunk munkát munkavállalási engedély nélkül.
Az uniós csatlakozást követően munkaerőpiacát azonnal megnyitó Egyesült Királyság, Írország és Svédország után ugyanis idén februárban-márciusban Finnország, Spanyolország és Portugália is jelezte: május elsejétől feloldja a korlátozásokat. A Pályacsúcs Magazin cikke nyomán az alábbiakban megvizsgáljuk, melyik tagállamban kiknek a legnagyobb az esélye az érvényesülésre.
Spanyolország - szakmunkások, orvosok
Spanyolországban 400 ezer üres állás várja az újonnan csatlakozott országok munkavállalóit. Ezen pozíciók többsége elsősorban szakmunkásoknak szól.
A spanyolországi munkaerőhiány enyhítésének érdekében egyébként a kormány már tavaly úgy határozott, hogy tartózkodási engedélyt ad csaknem 800 ezer illegális bevándorlónak, amivel ők törvényesen vállalhatnak munkát. A bevándorlási amnesztiának köszönhetően tavaly 47 százalékkal 34 ezer 800-ra nőtt a Spanyolországban legálisan dolgozó lengyel állampolgárok száma, akik főleg az építőiparban és a mezőgazdaságban helyezkedtek el.
Az országban a szakmunkások mellett az orvosoknak is adódhatnak lehetőségek, a spanyol közkórházak ugyanis orvoshiányban, főlega sebészek alacsony számától szenvednek.
Finnország - az ipari szektor nyitott
Finnországban elsősorban az ipar területén van jelentős munkaerőhiány, a szakembereknek tehát várhatóan ezen szektorban lesz lehetőségük leginkább az elhelyezkedésre. A finn ipart súlyos munkaerőhiány sújtja, ráadásul az építőiparban tapasztalható hiány már más ipari ágazatokra is átterjedt. A legkeresettebbek ebben a tagállamban a hegesztők.
Portugália - idegenforgalmi szakembereket várnak
Portugáliának elsősorban magasan képzett munkaerőre van szüksége, és mivel az ország fontos turisztikai célpont, ezért az idegenforgalomban is nagy lehetőségeik vannak az új tagországból érkezőknek a munkavállalásra.
Egyesült Királyság - a legtöbben fizikai munkát vállaltak
Tavaly júniusig az új tagállamok munkavállalói közül több mint 230 ezren regisztráltatták magukat az Egyesült Királyságban, közülük 6900 volt a magyar.
Angliában a kelet-európai fiatalok nagyobb számban fizikai munkákra számíthatnak. A brit belügyminisztérium adatai szerint a kiutazók közel 20 százaléka gyárakban talált munkát, 7 százalékuk konyhai és vendéglátó-ipari munkát kapott, 6-6 százalékuk pincérként vagy rakodómunkásként helyezkedett el, 5, illetve 4 százalékuk pedig takarítóként, illetve mezőgazdasági dolgozóként.
Az Egyesült Királyságban azonban nemcsak fizikai állások elnyerésére van esély. Szellemi munkák közül a tervezőmérnököknek, az informatikusoknak és az orvosoknak van lehetőségük a minél gyorsabb elhelyezkedésre. Pénzügyi és irodai jellegű munkák viszont csak elvétve akadnak. A szigetországban emellett hatalmas az orvoshiány, a kórházak akár hétvégi ügyeletre, akár teljes munkaidőre szívesen várják a szakembereket.
Írország - sok a magas képzettséget igénylő álláshely
Írországban 2004 májusa és 2005 júliusa között mintegy 120 ezren regisztráltatták magukat az új tagállamokból, ebből mintegy 3400 volt a magyar. Írországban mintegy 60-70 ezer állás betöltetlen, különösen a magas szakképzettséget igénylő területeken. Az informatikus mérnökök és az építőipari szakemberek, de tanárokból is hiány van.
Hívogató svéd egészségügy és a gyáripar
A svédek a két évvel ezelőtti nyitást nem bánták meg, nem árasztotta el őket a keleti munkaerő. A svéd álláspiacon az uniós szint alatti a munkanélküliség ráta, ám a januárban mért 6,3 százalék még így is a saját mércéhez képest magasnak számít (korábban négy százalék körüli volt).
A Svédország hivatalos oldalán közölt információk szerint munkaerőhiány figyelhető meg az egészségügyben, a gyártó és összeszerelő iparban. Az IT-szakemberek, a mérnökök, az építőipari szakmunkások, valamint a pszichológusok, orvosok szintén az átlagnál jobb elhelyezkedési eséllyel számolhatnak.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?