kapubanner for mobile

DK: embertelen és igazságtalan a munkanélküli ellátás megszüntetése

A DK embertelennek és igazságtalannak tartja Orbán Viktor és kormánya tervét, amely szerint 2018-ra megszűnne a munkanélküli ellátás, az érintetteket pedig a közmunkaprogramba terelnék.

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője és Zaveczky Tibor, a párt szociális munkacsoportjának vezetője vasárnap, a témában tartott sajtótájékoztatójukat követően az MTI-nek azt mondta: az Orbán-rezsim ezzel újabb százezreket lökne szakadékba.

Gréczy Zsolt a Magyar Tudományos Akadémia Közgazdaság-tudományi Intézetének egyik tanulmányára hivatkozva cáfolta, hogy a közfoglalkoztatás segítené a munkaerő-piaci beilleszkedést, a felmérés szerint ugyanis tavaly és tavalyelőtt ez mindössze az érintettek 13 százalékának sikerült. Szerinte a közfoglalkoztatás csak a munkanélküliségi rátát "kozmetikázza", amely a program nélkül 11 százalék felett lenne.

Záveczky Tibor erős szociális hálót és a társadalmi szolidaritás megerősítését szorgalmazta, hangsúlyozva: a DK a "közmunka alapú társadalom helyett" tudás alapú társadalmat építene. A kormány hagyja békén a vállalkozásokat támogató bankokat, tegye szabaddá az internetet, a gimnáziumokat pedig fejlesszék, és ne bezárják! - szólított fel.

Azt is mondta, a közfoglalkoztatottak egy részét a Fidesz "helyi erős emberei", hatalmukkal visszaélve csak a párt támogatásárét cserébe juttatják munkához.


Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint a kormány négyszeresen "veri le" az internetadót a családokon. A párt pénteki közleményében azt írta: csak az elmúlt napokban 75 milliárd forintnyi megszorítás került napvilágra adóemelések és forráselvonások formájában. Mint írták, 23 milliárd forinttal csökkentik a munkanélküli ellátásokra fordított forrásokat.
  • 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni. info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Szakértő: Ezért kerülhetnek nehéz helyzetbe a nyugdíjasok a választás után

Dr. Farkas András szerint a választások után egy új nyugdíjemelési eljárás bevezetése jelenthet megoldást a nyugdíjasok helyzetére. Teljes cikk

Hol ellenőriz az adóhatóság áprilisban?

Az adóellenőrök több helyszínen is vizsgálják majd az alkalmazottak bejelentését. Teljes cikk

Kutatás: ennyivel ér többet a diploma az érettséginél a munkaerőpiacon

A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon, Magyarországon az érettségizettek... Teljes cikk