Draskovics: jobb teljesítményt várunk a közszférától
Az emberek most joggal elégedetlenek a közszféra teljesítményével - mondta csütörtökön a Magyar Televízió "Este" című műsorában Draskovics Tibor kormánybiztos.
Az államreform-bizottság alelnöke nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a közszféra elbúcsúzhat egy sor kedvezménytől. Megszűnhet a 13. havi bér, eltörölhetik például a nyelvpótlékot vagy a gépkocsivezetői pótlékot, megszűntethetik a főtisztviselői és a főtiszti kart. Draskovics Tibor szerint mindez lehetséges, de azt mondta: egyelőre még csak sokféle szakértői anyag készült, de döntés még nem született.
A változások alapelve a teljesítmény jobb megbecsülése. "Azt szeretnénk, ha mindenhol a közszférában több teljesítményt nyújtanának" az ott dolgozók, és aki többet és jobban teljesít, az nagyobb jövedelemhez is jusson. Megerősítette, hogy nem kívánják elvonni a pénzeket, hanem megváltoztatják azok elosztását. A jövedelem "ne attól függjön, hány évet töltött valaki a közszolgálatban, hanem a teljesítménytől" - mondta a politikus.
Draskovics Tibor szerint a jelenlegi magyar gyakorlat a XIX. századi modellt követi, nem az ügyféllel vagy a szolgáltatással törődik leginkább, hanem merev rendben, "alanyi jogon" fizeti a közszolgálat dolgozóit. Egy megreformált rendszerben be fogják vezetni a teljesítmények értékelését és minden intézménynek, osztálynak, sőt külön-külön minden dolgozónak pontosan rögzítik a feladatait. "Ha tudjuk, hogy mit várunk az intézménytől és a dolgozótól, akkor ezt meg is lehet mérni" - mondta a kormánybiztos, aki szerint a jelenlegi szigorú fizetési fokozatok legalább egy része felesleges. Ha megszüntetnék, mód nyílna a fiatalabb, de jobb teljesítményt nyújtó dolgozók jobb bérezésére.
Az automatikus 13. havi juttatás megszüntetése lehetőséget adna arra, hogy valaki akár 14. havi fizetést is kapjon, míg a kevésbé jól dolgozó semmit. A politikus hangsúlyozta, hogy éppen a megszorítások idején érthető, hogy az állampolgárok "az adójukért több teljesítményt" várnak el. Draskovics Tibor elmondta, hogy az új tervezet elveit a kormány a jövő héten tárgyalja, majd ezt követően kezdődik a részletek kidolgozása és az érdekeltekkel való egyeztetés.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?