kapubanner for mobile

Drasztikusan átszabhatják a vezetői bérezést

Az elmúlt egy év eseményei a vezetői kompenzációs programok jelentős átalakulását vetítik előre, számol be a Világgazdaság a KPMG friss tanulmányára hivatkozva.

A Nyugat-Európában használt nemzetközi számviteli standardok (IFRS) új szabályai szerint 2005 elejétől a vezetői részvényopciókat is szerepeltetni kell a pénzügyi kimutatásokban, mégpedig úgy, hogy a vételi jogok fair értékét megbecsülik, és költségként leírják az eredményből, adja hírül a tanulmányra hivatkozva a Világgazdaság.

Az opciók árazásának bonyolultsága miatt az ilyen kompenzáció költségei is nőnek, a számviteli előírások következtében pedig a különböző társaságok kimutatásai kevésbé lesznek összevethetők. A vállalati érték növeléséhez kötött vásárlási jogok értékét már kibocsátáskor levonják a nyereségből. Így ha a tervek nem teljesülnek, és a vezetők nem juthatnak papírokhoz, az elszámolt költség akkor sem írható vissza.

Ezzel szemben a részvények kiosztását a nyereség nagyságához kötő kompenzációnál csak akkor kell költséget kimutatni, ha a célokat tényleg elérik. Az Egyesült Királyságban elfogadták a vállalati nyugdíjalapok adómentes összegének maximálását is. Ez a legtöbb felső vezető járandóságát hátrányosan érinti.

A Londoni Értéktőzsdén (FTSE) jegyzett 100 legnagyobb cég közül 81 úgy nyilatkozott: a jogszabály miatt át kell szabnia felső vezetésének juttatási csomagjait. A változás a kisebb cégekre is komoly hatással van.

Emellett a brit cégek igazgatótanácsi tagjainak teljesítményét évente értékelni kell, az eredményről pedig be kell számolni a tulajdonosoknak.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek