E-mail, internet - az elárasztott munkahely
A magyar munkavállalóknak még mindig kevesebb e-mail-től vagy egyéb „számítástechnikai vívmánytól" kell szenvedniük, mint a térség többi országában lakóknak, legalábbis egy osztrák kutatás szerint.
E-mail, internet – az elárasztott munkahely 2004. április 23. " class="kapcsszoveg">M. Zs. J. A magyar munkavállalóknak még mindig kevesebb e-mailtől vagy egyéb „számítástechnikai vívmánytól" kell szenvedniük, mint a térség többi országában lakóknak, legalábbis egy osztrák kutatás szerint. hirdetés Az internet-használat és az elektronikus levelezés Csehországban, Magyarországon és Szlovéniában ugyanannyira elterjedt, mint a nyugat-európai országokban – számolt be az osztrák gazdaságkutató intézet, a Hernstein Institut. Ez az eredmény önmagában nem meglepő, ugyanakkor az is kiderült, hogy bár itthon rengeteg munkavállaló panaszkodik az egyre több e-mail, valamint az internet koncentrációt csökkentő hatása miatt, a csehek mégis jóval nagyobb százaléka érzi úgy, hogy szinte belefullad az e-mailek áradatába.A felmérés Az intézet felmérése a Hernstein Management Report sorozat része, amely Ausztria, Csehország, Magyarország, Németország, Svájc és Szlovénia aktuális vezetési, humán erőforrás és szervezeti trendjeit méri fel. Az eredmények 450 vezető (kétharmaduk elsőszámú, egyharmaduk pedig a hierarchia második fokán áll) véleményén alapulnak. A részt vevő vállalatok mindegyike több mint száz alkalmazottat foglalkoztat. Országonkénti egyenlő a résztvevők aránya. Mi kapjuk a legkevesebb e-mailt A felmérésben részt vevő hat ország közül a magyar vezetőknek kell a legkevesebb e-mailt olvasniuk naponta: átlagosan tizenhárom, szigorúan a munkájukhoz kapcsolódó e-mailt kapnak. A szlovénok kommunikálnak leginkább az interneten, nekik naponta naponta tizenkilenc levelük érkezik. Ennek ellenére a cseh vezetők jóval magasabb százalékban (71) érzik úgy, hogy gyakran használják az elektromos levelezési rendszert a munkahelyi ügyek elintézésére. A magyarok és szlovének közül csak minden második gondolkodik így. Ez az arány a német ajkú országok menedzserei között szintén magasabb. Érdekes azonban, hogy bár a cseh főnökök vélik a legterhesebbnek az új kommunikációs formát, és több e-mailt is olvasnak, küldenek naponta, a magyar vezetők jóval kevesebb személyes beszélgetést folytatnak beosztottaikkal az internet elterjedése óta, mint cseh társaik. A munkahelyi kapcsoltok a csatlakozó országok közül leginkább nálunk veszítettek személyes jellegükből. A munkaidőre és a stresszre is hat Az új technogiák időrablásáról a térség mindhárom országa egyformán gondolkodik: minden ötödik vezető szerint megugrott a munkára fordítandó idő mennyisége, mióta e-mailekkel és chat programok segítségével is tudnak beszélgetni más országban levő feletteseikkel vagy beosztottaikkal. De nem mindenki látja ilyen borúsan a helyzetet, a válaszadók 14 százaléka a munkaidő csökkenéséről számolt be. Kétharmaduk pedig semmilyen változást nem érzett az internet térnyerése miatt. Az idősebb munkavállalóknak, akik nehezebben tanulták meg kezelni számítógépüket, több idejükbe is kerül az e-kommunikáció lebonyolítása: közülük minden ötödik a munkaidejének jelentős megnövekedéséről számolt be. A hasonlóan gondolkodó 45 év alatti munkavállalók aránya 13 százalékos. A felmérésben résztvevő menedzserek véleménye egyöntetűbb az internet-használat stressznövelő hatásáról. Minden harmadik válaszadó szerint nagyobb stressz nehezedik rájuk, amióta a világháló is rendelkezésükre áll. A munkafeladatok ugyanis sokkal gyorsabban megtalálják az embert, és az elvégzésükre kapott határidők is lerövidültek. Könnyebb az irányítás Ennek következménye azonban az is, hogy minden második menedzser könnybenek érzi a vezetés feladatát, mint korábban. Mivel az internet segítségével szinte mindenhol kontrollálni tudják a beosztottaikat. Nemcsak külföldön, hanem akár otthonukban is. A nyugat-európai országok vállalatirányítói egészen másként látják a helyzetet, közülük csak minden másodiknak könnyebb a vezetés az új technológiákkal. Az ottani vezetők szerint ugyanis a személyes megbeszélések, a közvetlen kommunikáció során pontosan tisztázott feladatok és aggályok nélkülözhetetlenek a hatékony vállalatirányításhoz.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?