kapubanner for mobile

Eddig egy állami vezető mondott le éves jutalmáról

Egyetlen egymillió forintos utalás érkezett egyelőre arra a kincstári számlára, amelyet a kormányfő tavaly őszi felkérését követően nyitott a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.

Gyurcsány Ferenc még tavaly október végén utasította az állami cégek vezetőit, hogy idén mondjanak le az éves jutalmukról, a 2008-as prémiumnak pedig legalább felét ajánlják fel a hátrányos helyzetű térségek foglalkoztatási gondjainak megsegítésére.

Bár még csak egyetlen utalás érkezett, nincs szó késlekedésről - így látja a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szóvivője. Száraz Gábor azt mondja, az első nagyobb befizetések az év második felében érkezhetnek, a legtöbb vállalatnál ugyanis áprilisban zárják az üzleti évet.

A kormány 2008-ra 700 milliót, 2009-re pedig másfél milliárdot vár a felajánlásokból, ez azonban csak abban az ideális esetben teljesül, ha 211 állami cég összes vezetője, körülbelül 450 fő - lemond erről a juttatásról.

Magyar Rádió
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek