Egészségi kockázat a munkahelyen
Molnár Réka ergonómus az egészségügyi miniszteri rendelettel összhangban alakította ki munkaeszközökre és munkafeltételekre vonatkozó javaslatait, mellyel csökkenthető az egészségi kockázat és növelhető a munka hatékonysága. A szakértő összeállítása segíthet a számítógépes, irodai munkavégzés egészségi kockázatának csökkentésében.
Képernyő
minél messzebb a dolgozótól
A képernyővel kapcsolatos legfontosabb tulajdonság a monitor-szem távolság. Ha a távolság túl kicsi, előállhat a szem túlerőltetése és gyulladása. Egy laboratóriumi kísérlet eredményei szerint a kísérletben résztvevők által preferált monitor-szem távolság 90 centiméter volt. A kísérletben a preferált monitor-szem távolságok 60-110 cm távolságba estek és 66 cm-es távolságnál több panasz volt, mint 98 cm-es távolságnál, vagyis érdemes a monitort minél messzebb helyezni a dolgozótól.
Billentyűzet, egér
egér: közel a test középvonalához
kétséges a billentyűzettartó haszna
A billentyűzethasználat együtt jár a kar, a váll, a nyak és a törzs izmainak folyamatos aktiválásával a testhelyzet fenntartása miatt. Az egér viszont egyoldali vállcsavarodással és hajlítással jár. Az egyenlőtlen terhelés mérsékelhető, ha az egeret a test középvonalához közel helyezzük el.
Az egér és a billentyűzet használatakor szükséges az alkar megtámasztása, mert ezáltal csökken a váll, a felkar és a nyak megterhelése. Emiatt kétségessé válik a billentyűzettartók használata.
Munkaszék
Hát, derék, gerinc megtámasztása
A jó munkaszék célja, hogy stabilan megtámassza a testet egy dinamikus pozícióban, amely huzamosabb ideig is kényelmes és fiziológiailag is megfelelő. A széknek támasztania kell a gerincet, az ülés magasságának állíthatónak kell lennie.
A háttámasznak bármilyen ülő pozíció mellett biztosítania kell a hát megtámasztását. Különösen a derék megtámasztása fontos. A háttámasznak a testhelyzet megváltoztatását is követnie kell.
A munkaszék kialakítása során ügyelni kell arra, hogy a vérkeringés a lábszárakban nem csökkenhet, az ülés során kialakított testhelyzeteket könnyű legyen fenntartani és megváltoztatni.
Számítógépes munkahelyeken javasolt a görgős szék alkalmazása.
Térkövetelmények
A monitorral szemben szimmetrikus testhelyzetben
A berendezést mindenképpen úgy kell megtervezni, hogy a monitor mindenképpen szemben helyezkedjen el a felhasználóval és a munkavégzés szimmetrikus testhelyzetben történjen. A lábtérben semmilyen zavaró berendezést, tárgyat nem szabad elhelyezni.
A számítógépes munkavégzés közben rendszeresen felvett aszimmetrikus testhelyzet eredményeként két éven belül kimutatható gerincferdülés jön létre.
Megvilágítás, tükröződés
Kétkomponenses világítás
A számítógépes munkahelyek általános megvilágítási értékének a 200-500 lux tartományba kell esnie. A képernyőt 100-200 luxos világítás mellett lehet a legjobban látni, viszont az olvasáshoz legalább 500 lux megvilágítási érték szükséges.
A megoldást a kétkomponenses világítási rendszer alkalmazása jelenti, azaz egy indirekt általános és egy helyi világítás.
Zaj
Védekezés árnyékoló paravánnal
A zajos munkatevékenység hatására megváltozik a keringési rendszer működése, csökken a vérnyomás és a pulzusszám. Tartósan zajos 80 dB fölötti zajterhelésű munkavégzés esetén maradandó halláskárosodás jöhet létre. Monoton munkavégzés esetén a zajnak neurotizáló hatása lehet, ekkor már 34-40 dB-es zaj is zavaró lehet. Call-centerek esetében a munkafeladat olyan, hogy a beszédzaj már zavaró mértékűvé fokozódhat.
A zavaró zajhatás ellen 125-145 cm magas árnyékoló paravánnal, komplett akusztikai rendszer kiépítésével lehet védekezni.
Klíma
Baj a huzat és a zúgás
Nagyterű irodáknál a munkaterem klimatizálását mindenképpen biztosítani kell. A tapasztalat szerint a nagyterű irodákat nehéz úgy klimatizálni, hogy a hőmérséklet mindenkinek megfelelő legyen.
Call-centerek esetében gyakori probléma a klímaberendezések huzat hatása és a zúgás. A klímaberendezés tervezésénél figyelembe kell venni a zajvédő paravánok elhelyezését, mert ezek megváltoztathatják a légáramlási viszonyokat a teremben.
Sugárzás
A monitor mögötti 1-1,5-es tér
A katódsugárcsöves monitorok a monitor mögötti 1-1,5 méteres térségben mérhető mértékű nagyfrekvenciás sugárzást bocsátanak ki, amely az ember egészségére káros hatással lehet. Emiatt a sugárhatás ellen a sugárzás leárnyékolásával védekezni kell.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?