kapubanner for mobile

Egy napra leáll az élet Olaszországban

A munkabeszüntetést a palesztin néppel való szolidaritás jegyében hirdették meg.

A közigazgatást, oktatást, egészségügyet és a közlekedést is érinti a független szakszervezetek által a palesztin nép iránti szolidaritásból meghirdetett általános sztrájk, amely a vasutasok munkabeszüntetésével veszi kezdetét hétfőn nulla órától.

A vonatjáratokat érintő munkabeszüntetés hétfő este tizenegy óráig tart.

A pedagógusok, egészségügyi dolgozók, kikötői munkások, tűzoltók sztrájkja hétfőn reggel kezdődik.

Akadozni fog a városi tömegközlekedés, és a sztrájkhoz csatlakoznak a taxisok is.

A sztrájkot a palesztin néppel való szolidaritás jegyében hirdették meg a független szakszervezetek. A szakszervezetek szankciókat követelnek Izraellel szemben, valamint az országgal való diplomáciai és kereskedelmi kapcsolatok megszakítását.

A sztrájkkal egy időben Rómában, Milánóban, Torinóban és számos más nagyvárosban megmozdulást tartanak, amelyhez a palesztinbarát ifjúsági szervezetek is csatlakoznak.

Péntekre a repülőtéri személyzet, valamint az utaskísérők hirdettek sztrájkot, majd november 11-re a légiforgalmi irányítók tartanak négyórás figyelmeztető sztrájkot.

 

MTI

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek