Egymilliárd forintot költhet Észak-Magyarország szakképzésre
Csaknem egymilliárd forint támogatást kap Észak-Magyarország a szakképzés fejlesztésére.
Összesen 983 millió forint jut Észak-Magyarországnak a szakképzés fejlesztésére a Munkaerő-piaci Alap decentralizált keretéből - jelentette be az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési és Képzési Bizottság elnöke. A pályázatok célja a szakképzés tárgyi feltételeinek fejlesztése, a beruházások támogatása - közölte Gúr Nándor.
A csaknem egymilliárd forint támogatásból 130 szakképző intézmény, speciális iskola, felsőoktatási intézmény, illetve gazdálkodó részesült. A pályázatok által érintett tanulói, illetve hallgatói létszám eléri a nyolcezret. A tenderen azok a szakképző iskolák, térségi integrált szakképzési központok, szakképzési hozzájárulásra kötelezett mikro-, kis- és közepes vállalkozások, felsőoktatási intézmények, állami felnőttképzési intézmények pályázhattak, amelyek a szakképzési tevékenységüket Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyében végzik.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?