Egymillió amerikai informatikus dolgozik végzettség nélkül
A News.com informatikai oldal cikke szerint több mint egymillióan dolgoznak a kutatói és IT szektorban az USA-ban úgy, hogy nemhogy egyetemi, de még főiskolai végzettségük sincs.
Az informatikai területen foglalkoztatottak egyötödének nincs papírja felsőfokú tanulmányairól. Az informatikusok 5 százaléknak középiskolai, 17 százaléknak valamilyen tanfolyamról származó végzettsége van. A mérnöki és tudományos területen elhelyezkedő szakemberek egyre kisebb számban doktorálnak: az 1998-as 27 300-hoz képest 2002-ben már csak 24 550-en. Ez is jelzi, hogy az Egyesült Államoknak egyre nagyobb szüksége van a külföldről érkező, tanulni vágyó szakemberekre, akik az elmúlt időben a korábbinál lényegesen kevesebb lehetőséget kaptak arra, hogy amerikai iskolákban tanulhassanak.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?