kapubanner for mobile

Egymillió dolgozó hiányzik a román munkaerőpiacról

Eugen Teodorovici román pénzügyminiszter szerint a kormánynak lehetővé kell tenni, hogy külföldiek is jöhessenek dolgozni Romániába, amennyiben ezt akarják. "Hogy kínaiak-e vagy thaiföldiek-e, nem érdekel, a kormány köteles szakképzett munkaerőt biztosítani a munkáltatóknak" - írja az MTI.

images

Azt javasolta: töröljék azt a 2010-ben hozott rendelkezést, amely szerint a munkáltatók kötelesek átlagbért fizetni egy külföldről érkezett dolgozónak. A miniszter elmondta, akkor a Romániát keményen sújtó nemzetközi gazdasági válság hatására magas volt a munkanélküliség, indokolt volt a hazai munkaerő óvása, de azóta változott a helyzet. A miniszter szerint a privát szférában a munkáltatókra kell bízni a dolgozók bérének megállapítását a nem EU-tagállamból érkező külföldiek esetében is.

Az EU-n kívüli külföldi munkaerő alkalmazásának bátorítása céljából a miniszter minden olyan illeték eltörlésével egyetért, ami jelenleg a munkaerőköltséget terheli. "Szakítani kell a könyvelői szemlélettel, arra kell gondolni, hogy nem baj, ha kiesik 100 lej a költségvetésből, helyette érkezhet 300 lej" - mondta a miniszter.

Júniusban 4,5 százalék volt a munkanélküliségi ráta Romániában, 404 ezerre becsülte a statisztikai intézet az állás nélküliek számát. Az elmúlt időszakban a vállalkozók a szakképzett munkaerő hiányára panaszkodtak, egyes cégek azért mondtak le a terjeszkedésről vagy egyéb fejlesztésekről, mert nem látták biztosítva az ehhez szükséges munkaerőt.

A román hatóságok az idén 4395 munkavállalói engedélyt bocsátottak ki a nem EU-tagállamból érkező külföldiek számára, ebből többek között vietnámi több mint 1500, török 560, nepáli 350. Jelenleg több mint 17 ezer EU-n kívüli külföldi munkavállaló dolgozik Romániában, közülük a legtöbb török (több mint 3600), kínai(2120), moldovai(1780). Legtöbben a vendéglátóiparban, hajóépítésben, ruha nagybani kereskedelemben és építőiparban dolgoznak.

MTI
  • 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.info button Részletek ticket button Jegyek