Egymillió német munkahely bánhatja a viszályt Kínával
Németországban potenciálisan egymillió munkahely kerül veszélybe, ha az Európai Unió kereskedelmi háborúba keveredik Kínával - mondta a német Focus című lapnak a német gyáriparosok szövetségének (BDI) elnöke.
Ulrich Grillo felhívta a figyelmet arra, hogy a Kínába irányuló export nagyjából egymillió embernek jelent munkát Németországban
Philipp Rösler német gazdasági miniszter minapi felszólításához hasonlóan a BDI-elnök is arra kérte az Európai Bizottságot, hogy kerülje el a kereskedelmi háborút Kínával.
Az Európai Bizottság múlt héten hétfőn jelentette be, hogy jóváhagyták a Kínából származó napelemekre, és a kapcsolódó részegységekre vonatkozó dömpingvámot, ez június 6-án lépett életbe. Brüsszel korábban azt is jelezte, hogy vámot vetne ki a kínai Huawei és a ZTE által gyártott mobil távközlési eszközökre a cégek törvénytelen állami támogatása miatt.
Peking ugyanakkor egyebek mellett az Európából származó speciális acélcsöveket veszi górcső alá, de a napokban vizsgálatot kezdeményezett az európai borokkal szemben is, arra hivatkozva, hogy azok dömpingáron kerülnek a kínai piacra a szőlőtermesztőknek nyújtott állami támogatásnak köszönhetően.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek