Egyre gyakrabban éri atrocitás a pénzügyőröket
Az utóbbi időben a korábbinál gyakrabban éri atrocitás a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársait - közölte a hatóság. Az MTI amiatt kért felvilágosítást, hogy hétfő kora délután Budapest XX. kerületben egy férfi megtámadta a NAV munkatársait, és egyiküket agyonszúrta.
A NAV szerint évente 15-20 alkalommal fordul elő, hogy munkatársaikat olyan súlyos inzultus éri, amely miatt feljelentést tesznek a rendőrségen, viszont a hétfői esethez hasonlóra nem volt példa.
A hatóság közölte azt is, hogy a biztonsági előírások felülvizsgálata megkezdődött a szervezetnél, hogy a jövőben ne ismétlődhessen meg a tragédia.
"A történtek után országszerte, a NAV valamennyi szervezeti egységénél haladéktalanul felmérik a kockázatokat, és ahol bármilyen veszélyre lehet számítani, a dolgozók védelméről gondoskodnak. Kockázatos ügyekben, illetve területeken az ellenőrzést a revizorok, illetve a pénzügyőrök együtt végzik" - tették hozzá.
A további hosszú távra szóló intézkedések előkészítése biztonsági szakemberek bevonásával elkezdődött, a munkát a Nemzetgazdasági Minisztérium is támogatja - írták. Hozzátéve: a szervezetnél létezik egy úgynevezett intézkedéstaktikai képzés, amely a hasonló esetek elkerülését célozza, ezen már csaknem kétezer pénzügyőr, illetve pénzügyi nyomozó vett részt.
A válaszlevélben azt is közölték, hogy a NAV munkatársai naponta átlagosan mintegy 90 ezer ügyféllel lépnek közvetlen kapcsolatba. A szervezet 23 ezer dolgozójának mintegy 70 százaléka személyesen találkozik adózókkal, állampolgárokkal.

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?