Együttműködik az innovációs hivatal a vállalkozókkal
Együttműködési megállapodást írt alá hétfőn a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH) és az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ). A hosszú távú együttműködés célja az iparág-fejlesztési javaslatok kidolgozásához szükséges információk megszerzése.
A két szervezet közös közleménye szerint a jövőben kölcsönösen segítik egymás munkáját a magyarországi infokommunikációs szektor tevékenységének, állapotának és folyamatainak feltérképezésében, és a NIH által üzemeltetett Tudományos és Technológiai (TÉT) Obszervatórium elemzéseinek, adatfelvételeinek végrehajtásában.
A Tudományos és Technológiai Obszervatórium feladata a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégiai tervezés és döntéshozás megalapozásához szükséges információk összegyűjtése. A meglévő adatbázisok feldolgozása és központosítása mellett, szükség van az olyan, adott szakmai területről pontos és naprakész információkkal rendelkező szervezetekre, mint például az IVSZ.
A közlemény idézi Mészáros Györgyöt, a NIH elnökét, aki elmondta, hogy a hivatal részt vesz az állami tudomány-, technológia- és innovációpolitika stratégiájának kidolgozásában, megvalósításában és a végrehajtását segítő kormányzati információs és elemző tevékenység ellátásában, amelyben komoly előrelépést jelent ez az együttműködés.
Hozzátette, hogy a vállalkozások hálózatosodásának ösztönzése érdekében fontosnak tartják a TÉT Obszervatórium folyamatos fejlesztését, üzemeltetését, illetve az IVSZ segítségével elkészült elemzéseket.
Laufer Tamás, az IVSZ elnöke szerint a szövetség fontos segítséget nyújt a NIH számára, lényeges szerepet játszik az Új Széchenyi Terv Tudomány-Innováció programjának keretein belül megvalósuló TÉT Obszervatórium és az általa nyújtott szolgáltatások, elemzések megvalósulásában.

- 2026.09.09Fókuszban a ,,hard HR” – ingyenes, kétrészes webinár A HR döntések ma már nem választhatók el a jogi, adózási, pénzügyi és bérszámfejtési szempontoktól. A Niveus adózási, jogi és payroll szakértői ingyenes, kétrészes webinár keretében, a munkavállalói életciklus mentén mutatják be a legfontosabb „hard HR” összefüggéseket, tipikus hibákat és gyakorlati megoldásokat. A program a bértranszparencia irányelv gyakorlati hatásaira is kitér.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.17Vezetői képzés - Készségfejlesztés modul (A) Képzésünkkel a résztvevők vezetői tudásának és készségeinek fejlesztésére, valamint a szervezetekben használt irányítási, problémamegoldási, és hatékonyságnövelési témakörökre fókuszálunk.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Ne maradjon le a tréningpiac legjobb napjáról! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.24BLUE | recruiTECH & HRTECH & LearnTECH A BLUE konferencia idén 3 területet egyesít: recruiTECH, HRTECH és LearnTECH, hogy teljesen lefedje a kékgalléros toborzás, digitalizáció és képzés‑fejlesztés kihívásait. Csatlakozz szeptember 24-én!
Részletek
Jegyek