Elégedetlenek a béremeléssel az egészségügyiek
A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara és a Magyar Orvosi Kamara képviselője is azt mondta csütörtökön egy balatonfüredi tanácskozáson, hogy az egészségügyben végrehajtott béremeléssel nem teljesen elégedettek.
A XV. Országos Járóbeteg Szakellátási és X. Országos Járóbeteg Szakdolgozói Konferencián Szánti Istvánné, a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara járóbeteg-ellátásért felelős alelnöke arról beszélt, hogy a diplomás szakdolgozók béremelésébe beszámították a tavalyi béremelést, s így nem azt az összeget kapták kézhez, amiről az előzetes egyeztetéseken szó volt. Ez elégedetlenséget váltott ki az érintettekből - jelentette ki. El szeretnék érni, hogy a bérfejlesztés alapbéresítése ne csak a pályakezdő kategóriában jelenjen meg.
Hozzátette, hogy bizonyos szakasszisztensi területen hiány van, viszont a képzések csak most indulnak el.
Elmondta, egyetértenek azzal, hogy meg kell változtatni a járóbeteg-ellátásban a háziorvosi beutalási rendet. Az egynapos sebészeti ellátásban nincs meg a háttér, vagyis az, hogy amikor a beteget hazabocsátják, ki követi a gyógyulását otthonában. Úgy véli, egyszerűbb lenne az otthon ápolási rendszerek bevonása ebbe a feladatba.
Az érdekképviselet az állami intézményekben való foglalkoztatást részesíti előnyben, mert az kiszámítható - osztotta meg a kamara véleményét konferencia résztvevőivel Szánti Istvánné.
Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke hozzászólásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a kártyapénz emelése nem feltétlenül jelenti az alapellátásban dolgozók bérének emelkedését, hiszen a kártyapénzt nemcsak bérre, hanem egyéb kiadásokra is fordítják. Vagyis a kártyapénz emelése az alapellátásban nem okoz jelentős változást.
Velkey György, a Magyar Kórházszövetség elnöke szerint a következő időszak a járóbeteg-ellátás és a fekvőbeteg-ellátás funkcionális integrációja lesz. Hozzászólásában hangsúlyozta, hogy az egészségügyi térségi és a közigazgatási határok nem esnek egybe, ezt a tervezéseknél szem előtt kell tartani.
Török Krisztina, a Gyógyszerészeti Egészségügyi Minőség- és Szervezetfejlesztési Intézet főigazgatója szerint 2014-ben eredményeket hoznak az intézményrendszerben bevezetett megtakarítások. Hozzátette, a 99 fekvőbeteg-intézmény eladósodási vizsgálatakor az derült ki, hogy "sok intézmény gazdálkodása jó", 30-40 intézmény van, amelyik működtetésébe "bele kell nyúlni", segíteni kell, hogy kikerüljön a nehéz helyzetből.
Paller Judit országos tiszti főorvos arról beszélt, hogy a minimumfeltételek hatósági ellenőrzésekor sokszor szembesülnek azzal, hogy azok vagy nincsenek vagy csak részben vannak meg. Ellátási érdekből bizonyos feltételeket háttérbe szoríthat a hatóság, de arra volna szükség, hogy a statikus szabályozást dinamizálják - magyarázta a tiszti főorvos, hozzátéve, hogy különböző szakterületek képviselőinek ezért együtt kellene dolgozniuk azon, hogy a szabályozást "élővé tegyék".

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?