Elhunyt Béres József
Rövid betegség után 86 éves korában elhunyt vasárnap Béres József Széchenyi-díjas kutató, a Béres csepp megalkotója - közölte a Béres Gyógyszergyár Zrt. az MTI-vel. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Záhonyban született kutató általános élettanból és agrobiokémiából doktorált 1968-ban, majd 1972-ben hosszas kutatómunka eredményeképpen megalkotta a nyomelemeket komplex formában tartalmazó humángyógyászati készítményt, a későbbi Béres cseppet - áll Kutas István, a részvénytársaság kommunikációs osztályvezetőjének közleményében. A Béres cseppet 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították, 2002-ben a tudóst a legmagasabb hazai tudományos elismeréssel, a Széchenyi-díjjal tüntették ki. Mint írják, tudományos munkásságáért és küzdelmes életéért közmegbecsülés és tisztelet övezte hazánkban és az egész világon. Az utóbbi években Béres József a nevét viselő vállalatcsoport elnökeként és a Béres Alapítvány tiszteletbeli elnökeként visszavonultan élt Kisvárdán.
A Béres cseppet 2000-ben hivatalosan is gyógyszerré nyilvánították, 2002-ben a tudóst a legmagasabb hazai tudományos elismeréssel, a Széchenyi-díjjal tüntették ki. Mint írják, tudományos munkásságáért és küzdelmes életéért közmegbecsülés és tisztelet övezte hazánkban és az egész világon. Az utóbbi években Béres József a nevét viselő vállalatcsoport elnökeként és a Béres Alapítvány tiszteletbeli elnökeként visszavonultan élt Kisvárdán.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?