kapubanner for mobile

Elmennek a magyar orvosok

Az Európai Unió orvoshiánnyal küzdő országai a hazai bérek nyolc-tízszereséért várják a magyar szakembereket. Fél év alatt négyszázharmincan mentek el - olvasható a Népszabadságban.

A frissen diplomázott szakorvosjelöltek kétharmada állította a Semmelweis Egyetem Menedzserképző Központja által végzett felmérésében, hogy külföldön szeretne dolgozni. Harmaduk már konkrét állásról is tárgyalt.

Több multinacionális cég nyitott közvetítő irodát, egy-egy irodában naponta 20-25 jelentkezőt, zömében 25 és 45 év közötti érdeklődőt regisztrálnak. A sikeres közvetítés után három-hat millió forintos díjat kasszíroznak orvosonként az egészségügyi munkaerőközvetítésére szakosodott irodák. Az interneten is bőséges kinálatból válogathatnak a külföldi állásra vágyók. A következő öt-tíz évben Ausztriába tízezer, Angliába, Franciaországba több ezer külföldi szakorvost várnak az unió más államaiból.

"Ha ez a tendencia nem változik, úgy néhány éven belül a hazai ellátórendszerben kórházak szűnhetnek meg, mert nem lesz elég orvos" - nyilatkozta Golub Iván, a Magyar Kórházszövetség elnöke.






  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek