Elnök nélkül marad az MTV
Egyik induló tévéelnökké jelölését sem támogatják a Magyar Televíziót (MTV) felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének ellenzék által delegált tagjai. Ezt Szabó László közölte mind az öt ellenzéki tag nevében. Ebben az esetben március 4-től nem lesz vezetője a köztévének, Rudi Zoltán jelenlegi elnök mandátuma ugyanis lejár, a médiatörvény értelmében pedig már nem lehet azt meghosszabbítani.
Czeglédi László kuratóriumi elnök úgy nyilatkozott, nem kívánja kommentálni a hírt, amelyről hivatalosan nem tájékoztatta őt 5 testületi tagtársa; annyit mondott csupán: "mindenki a saját szavaiért felel".
Döntésüket - amely így eredménytelenné teszi a keddi jelölést - azzal indokolta, hogy a pályázók meghallgatása során több "kiemelt jelentőségű" kérdésre nem kaptak választ. Közlése szerint azt szerették volna megtudni a múlt hétfői meghallgatáson a pályázóktól, hogy vállalják-e az MTV közfeladatainak teljesítését objektíven vizsgáló szempontrendszer kialakítását, és ezen mérés esetleges folyamatos negatív eredményei esetén készek-e elnöki tisztségükről lemondani, készek-e a társaság összes szerződésének nyilvánosságra hozatalára, a székházbérleti megállapodás újratárgyalására.
Feltették azt a kérdést is, hogy győzelme esetén az aspiráns "hajlandó-e a nemzeti főadó képernyőjét a hét végén, műsorkezdéstől kora délutánig, értékes, minőségi műsorokat sugározva visszaadni a gyerekeknek és a fiataloknak", illetve azt, hogyan kívánja kulturálisan sokszínű, pezsgő szellemi műhellyé alakítani a Magyar Televíziót.
- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon