kapubanner for mobile

Elstartolt az 5000. fiatal - fehérítik a munkát

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai miniszter átadta az ötezredik startkártyát

A fiatalokat foglalkozató munkáltatók járulékterheit csökkentő kártyát a miniszterelnök adta át, és elmondta: remélik, hogy több ezer pályakezdőnek tudnak ezzel segíteni. A miniszterelnök "óriási sikernek" nevezte azt, hogy a 100 lépés program keretében október elejétől kibocsátott kártyát már ötezren vették igénybe. Hozzátette: arra számítanak, hogy a "foglalkoztatás kifehérítését segítő" kártyát november végére hétezren, egy év múlva ötvenezren használják majd.

Több mint 2600 állás vár betöltésre - KATTINTSON!
A startkártyát 25 évnél, illetve felsőfokú végzettségű esetben 30 évnél fiatalabb munkavállalók két évre válthatják ki, és a munkáltató által fizetett járulékterhek 33,5 százalékról az első évben 15 százalékra, második évben 25 százalékra csökkennek. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta: remélik, hogy ha egy pályakezdő legálisan kezd el dolgozni, akkor a későbbiekben is ezt az utat választja majd.

Gyurcsány Ferenc hozzátette: az intézkedések hatásait folyamatosan mérik, és ha nem bizonyulnak elég ösztönzőnek, addig biztosítanak újabb kedvezményeket, amíg megmozdítja a piacot.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek