Eltitkolják a magyar cégek, ha meglopják őket
Míg egy most közzétett német statisztika szerint tovább nőtt a vállalati gazdasági bűnözés, itthon nem nagyon vannak statisztikák a gazdasági bűnözés alakulására vonatkozóan - tette közzé felmérésének eredményét a KPMG nemzetközi könyvvizsgáló cég.
Nem jellemző a kreatív könyvelés
Hazánkban inkább lopás, csalás, hűtlen kezelés fordul elő, az amerikai Enronéhoz, vagy az olasz Parmalatéhoz hasonló mérlegbeszámoló-hamisítás nem igazán jellemző, elsősorban azért, mert Magyarországon jóval kisebb a cégvezetésre nehezedő nyomás: kevés vállalat van a tőzsdén, a vállalatvezetők jutalmazása nem függ például az adott cég tőzsdei árfolyamának alakulásától - hangsúlyozta Ámon Gábor.
Mindamellett Magyarországon a vállalatvezetőknek nagyobb hangsúlyt kellene fektetniük a csalások, visszaélések megelőzésére, elsősorban olyan hatékony munkaszervezet kialakításával, ami biztosítja a megfelelő védelmet, de még nem túlzottan bürokratikus ahhoz, hogy akadályozza a munkát - fűzte hozzá a szakember.
Többnyire az alkalmazottak az elkövetők
A PricewaterhouseCoopers tavaly novemberben ismertette hazai felmérésének eredményét, amely szerint 75 magyarországi nagyvállalat 25 százalékánál történt gazdasági bűncselekmény az elmúlt két évben, a vállalatoknak okozott kár átlagos összege meghaladta a 170 millió forintot. Magyarországon leggyakrabban a fogyasztási cikkeket értékesítő kiskereskedelmi üzletekben, a pénzügyi szektorban, illetve a telekommunikáció területén tevékenykedő társaságoknál történik gazdasági bűncselekmény. A leggyakrabban, az esetek 58 százalékában a cégek saját alkalmazottai követik el a bűncselekményeket.
A Magyarországon a cégeknek okozott károk közül a leggyakoribb a csalás, a lopás és a hűtlen kezelés, mindkettő 38-38 százalékát teszi ki az elmúlt két évben történt és felderített gazdasági bűncselekményeknek. Az esetek 9 százalékában a cég pénzügyi adatait hamisították meg az elkövetők, 7 százalékban észleltek korrupciót, s ugyancsak 7 százalékban derült fény bennfentes kereskedelemmel kapcsolatos bűncselekményekre.
MTI/Menedzsment Fórum
Kapcsolódó anyagok:
Az EU-támogatások a bűnözők új csapásiránya
Versenyhivatali bírságok: fizetnek a bűnösök
Poloskák a neten: bankrablás lehallgatással
Nem új találmány a könyvelési csalás
Kifosztott bankszámlák, kihipózott kétezresek
- 2026.05.08Benchmarking képzés A képzés során a résztvevők megismerik a benchmarking alkalmazásában rejlő lehetőségeket és konkrét gyakorlati példákon és feladatokon keresztül sajátíthatják el a benchmarking alkalmazásához szükséges legfontosabb ismereteket és készségeket, amiket azután a saját szervezetüknél is képesek lesznek alkalmazni.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.21Fókuszban a "Hard HR" A workshop során a NIVEUS | PAYROLL és a NIVEUS | LEGAL szakértői a munkavállalói életciklus mentén haladva tekintik át a legfontosabb foglalkoztatási helyzeteket, a belépéstől kezdve a foglalkoztatás különböző szakaszain át egészen a kilépésig. Minden egyes ponton kiemelik azokat a kritikus jogi, adózási és bérszámfejtési kérdéseket, amelyek közvetlenül hatnak a HR döntéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.05.31Az Év Felnőttképzője 2026. - Páyázzon! A HR Portal által alapított díj célja, hogy láthatóvá tegye azokat a felnőttképző intézményeket, amelyek mérhető eredményekkel és valódi munkaerőpiaci hatással dolgoznak.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Mi tesz egy tréninget valóban hatékonnyá 2026-ban? Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek
A babóti általános iskolában meghirdetett tanári állásra közel százan jelentkeztek a Maldív-szigeteki álomutazás ígéretével. Már a második... Teljes cikk
Milyen munkahelyet kívánnának a lányaiknak az apák? Ezzel a kérdéssel indította idei nőnapi kezdeményezését a Dreher Sörgyárak. A vállalat... Teljes cikk
Vádat emeltek két orvos, valamint két társuk ügyében, akik két éven át törvénybe ütközően, közfinanszírozásra végeztek műtéteket a... Teljes cikk

Milyen tanulságokat rejt a HR számára egy extrém csapatépítő?