Elutasítja a közlekedési szakszervezet a közszféra megszorítását
A közösségi közlekedés átalakítása során fontos a munkahelyek és a bérek megőrzése - mondta Varga István, a Közúti Közlekedési Szakszervezet (KKSZ) elnöke csütörtökön az MTI-nek.
A Volán-társaságoknál működő reprezentatív szakszervezet tájékoztatása szerint kezdeményezésükre a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) azt közölte, hogy a Közúti Közlekedési Szakszervezetnek lehetősége lesz álláspontjának kifejtésére a közösségi közlekedés átalakításával kapcsolatosan.
A szakszervezet elutasítja, hogy az átalakítás forrásszükségletét a közszféra béreinek befagyasztásával, a bértömeg gazdálkodás bevezetésével, esetleges nagy létszámú leépítéssel teremtse elő a kormány.
A munkavállalói érdekképviselet hangsúlyozza Fellegi Tamás miniszternek írt levélben: "Az intézkedés-sorozat hatással lehet a Volán társaságok működésére, a munkavállalók gazdasági és szociális körülményeire, a munkahelyek megőrzésének biztonságára".
Varga István hangsúlyozta, hogy a közösségi közlekedésben a szolgáltatás minőségének javításához szükség van a kellően képzett és megfizetett munkavállalókra. Mindenképpen tájékozódni szeretnének az állami vállalatokra vonatkozó 15 százalékos bértömeg csökkentési kormányzati elképzelésről, hiszen a Volánoknál az átlagkereset elmarad a költségvetési szektorétól és a versenyszféráétól is.

- 2026.11.19Dr. Berke Gyula - Nehéz munkavállalói helyzetek - figyelmeztetéstől a munkaviszony megszüntetéséig Hogyan kezelhetők jogszerűen a nehéz munkavállalói helyzetek, a teljesítményproblémáktól a kötelezettségszegésig? Előadásunk bemutatja a figyelmeztetés, a felmondás és a munkaviszony megszüntetésének legfontosabb szabályait, valamint a megfelelő dokumentáció szerepét.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.24A megtartás kulcsa 2026 – Vezetői konferencia Mitől lesz egy munkahely valóban megtartó? 6700 fős országos kutatás, vezetői kerekasztalok és jó gyakorlatok. Hallgasd meg azokat a vezetőket, akik a megtartást a gyakorlatban is sikeresen megvalósítják!
Részletek
Jegyek
- 2026.12.03Dr. Sipka Péter - Mesterséges intelligencia a munkavégzésben - lehetőségek, korlátok és felelősség Hogyan használható biztonságosan és jogszerűen a mesterséges intelligencia a munkahelyen, különösen a HR-területen? Előadásunk bemutatja az AI-használat jogi és adatvédelmi korlátait, a felelősségi kérdéseket és a belső szabályozás legfontosabb szempontjait.
Részletek
Jegyek
- 2026.12.09Dr. Kollár Gergő - Munkáltatói ellenőrzés és adatvédelem - e-mail, kamera, home office Meddig terjedhet a munkáltatói ellenőrzés, és hogyan védhető a munkavállalók magánszférája? Előadásunkon bemutatjuk az ellenőrzés legfontosabb jogi és adatvédelmi szabályait, gyakorlati példákkal.
Részletek
Jegyek

Conflict Night: rémálom HR-helyzetek a színpadon