kapubanner for mobile

Érdekképviseleti "rendszerváltást" sürget az újonnan alakult konföderáció

Azonnali kormányzati tárgyalást követelve szombaton két szervezet megalapította a Magyarországi Munkavállalók, Szociális és Egészségügyi Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének Szövetségét, az MSZ EDDSZSZ-t.

Az MSZ EDDSZ és az MDESZSZ - a Veszprém megyei kórház szakszervezete - által alapított új konföderáció Budapesten tartott alakuló ülése után Cser Ágnes, az MSZ EDDSZ elnöke, a konföderáció egyik alapítója az MTI-nek azt mondta: első lépésként a 2004. évi sztrájkköveteléseik azonnali, közvetlen kormányzati megtárgyalását kezdeményezik, mielőtt "véglegesen összeomlik az egészségügyi és szociális ellátás".

Cser Ágnes kifejtette: sem a SZEF, sem a Liga nem képviselte megfelelően érdekeiket például a kötelező kamarai tagság visszaállítása ügyében. Felidézte, hogy Gaskó István, a Liga elnöke levelében aggodalmát fejezte ki az új szövetség alakulása miatt, szerinte ugyanis - a Ligával ellentétben - ez az új konföderáció nem tud majd hatékony érdekérvényesítési tárgyalásokat folytatni. Gaskó István még azt is felajánlotta, hogy a Vasúti Dolgozók Demokratikus Szakszervezete kifizeti az MSZ EDDSZ tagok jövő évi tagdíját, ha a Ligában maradnak - mondta Cser Ágnes.

"Rendszerváltást sürgetünk a magyar szakszervezeti mozgalomban" - fogalmazott Cser Ágnes, hozzátéve: azért hozták létre ezt az új szövetséget, mert az általuk képviselt munkavállalók helyzete tragikus. Hiába írt korábban leveleket Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek és Szócska Miklós egészségügyi államtitkárnak, ők nem akartak tárgyalni vele - mondta. A most létrehozott "hatékony, erős és szakmailag felkészült" szakszervezeti konföderációnak viszont kiemelt célja, hogy tárgyaljanak arról, azt a kevés pénzt, ami van hogyan lehet tisztességesen és igazságosan szétosztani - ismertette.

Cser Ágnes szerint az sem volt igazságos döntés, hogy most 42 ezer "frontvonalasnak" adnak háromhavi pótlékot. Miért nem kap a pénzből, az, aki az igazi frontvonalban dolgozik, vagyis a védőnő, akinek egyedül kell kimennie a "gettós területekre"?- tette fel a kérdést.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek