kapubanner for mobile

Értékelés készül a nemzeti foglalkoztatás-politikai intézkedésekről

A munkaügyi minisztérium az Európai Bizottság felkérése értékelést készít a nemzeti foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről. Ennek alapján fog elkészülni az idei akcióterv, amely nyomán az unió meghatározza a 2006-2010-re vonatkozó foglalkoztatáspolitikai irányelveket.

Az Európai Bizottság felkérésére átfogó értékelés készül a nemzeti foglalkoztatáspolitikai intézkedésekről, azok eredményességéről az 1999-2004 közötti időszakra vonatkozóan. Az értékelés alapján kell majd elkészíteni a 2005. évi akciótervet, és az Európai Bizottság ennek figyelembevételével kívánja meghatározni a 2006-2010 közötti időszakra vonatkozó foglalkoztatáspolitikai irányvonalakat.
Ez az értékelés más tervezési feladatoknál is hasznos lesz, egyrészt segíti az Európa-terv foglalkoztatáspolitikát érintő részeinek megalapozását, másrészt előkészíti a 2006-2010-re vonatkozó - és egy következő kormányprogram részét képező - foglalkoztatáspolitikai stratégia kidolgozását.
Garzó Lilla, a Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium (FMM) helyettes államtitkára elmondta: az Európa-terven belül a tárca az Aktív társadalom elnevezésű tematikus terület kidolgozásáért felelős, egy tárcaközi és a régiók bevonására épülő munkacsoport keretében. Ez magában foglalja a foglalkoztatás, a munkapiac, a felnőttképzés területéhez kapcsolódó helyzetelemzést és stratégia kidolgozását, valamint az operatív programok megtervezését.
A tervezéssel egyidejűleg megvizsgálják a program végrehajtásának jogszabályi és intézményi környezetét is. A Humánerőforrás-fejlesztési operatív program (HEFOP) folyamatának rendszeres értékelése a célok maradéktalan megvalósulása mellett a következő programsorozat tervezésének megalapozását is szolgálja.
Stratégiaitervezési feladatok 2005-ben
A szakminisztérium legfontosabb feladata a Nemzeti foglalkoztatási akcióterv elkészítése 2005-re, a nemzeti foglalkoztatáspolitikai intézkedések átfogó értékelése, az Országos fejlesztéspolitikai koncepció kidolgozása, a középtávú stratégia (2007-2013-ra) és az új HEFOP tervezése, valamint a most futó pályázati lehetőségek - a HEFOP, az EQUAL program - megvalósulásának nyomon követése, értékelése.
Egyéb célok: az életen át tartó tanulás stratégiája, a Nemzeti cselekvési terv a társadalmi összetartozásért, a fenntartható nyugdíjrendszerek kialakítása és átfogó gazdaságpolitikai irányvonalak - tette hozzá a helyettes államtitkár.
Nemzeti foglalkoztatási akcióterv fő kérdései
A Nemzeti foglalkoztatási akcióterv egyik eleme a térbeli mobilitás erősítésének lehetőségei. Ennek eszközei lehetnek: a foglalkoztatásbarát ellátórendszerek, a szociális és munkaerő-piaci ellátások, valamint a támogatások és a szolgáltatások összehangolása.
Garzó Lilla kiemelte, hogy csökkenteni kell az országban az inaktivitást, amihez segítséget nyújt a képzés és a munkaerő-piaci igények összehangolása. Lehetőség szerint biztosítani kell az esélyegyenlőséget az oktatásban és a képzésben, valamint visszaszorítani a be nem jelentett munkavégzések számát is a közterhek csökkentésén kívül.
Középtávú stratégiai célok
A tervek szerint 2020-ra Magyarország versenyképes, igazságos és biztonságos ország lesz. A cél az, hogy az emberek életminősége jelentősen javuljon több munkahellyel és magasabb jövedelmekkel, ami biztonságos otthonteremtést tesz lehetővé.
A középtávú stratégiai elképzelések között szerepel a magyar gazdaság versenyképességének tartós növelése; a foglalkoztatás bővítése és a képzettség szintjének növelése; a népesség egészségi állapotának javítása; a társadalmi összetartozás erősítése; a fizikai elérhetőség és a virtuális hozzáférés javítása, valamint a természeti erőforrások és a környezeti értékek védelme és fenntartható hasznosítása.
A munkaügyi tárca a középtávú stratégia elkészítéséhez áprilisban értékeli a jelenlegi helyzetet és a nyáron elkészülő akciótervet várhatóan novemberben a végleges operatív program kialakítása követi majd.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek