kapubanner for mobile

Európai szakszervezeti kampány a magasabb bérekért

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) nagy létszámmal képviselteti magát április 5-én Ljubljanában a munkavállalók bérpozícióinak javításáért indított európai szakszervezeti demonstráción - tájékoztatták az érdekképviseletnél az MTI-t.

Az akciót az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) kezdeményezte, az idén többször is demonstrálnak majd az európai szakszervezetek a bérek emeléséért, a keresetek vásárlóerejének javításáért. Külön is foglalkoznak az egyes országok minimálbér gyakorlatával, az egyenlő munkáért egyenlő bér követelmény érvényesítésével. A kampány valamennyi európai országban követeli, hogy a jobb reálbér-pozíciók tegyék lehetővé a vásárlóerő javítását.


Sokrétű célok



A magasabb minimálbérnek valamennyi országban szerepet kell vállalnia a szegénység elleni harcban. A nőket a keresetek meghatározásakor, a vezető tisztségekre történő kinevezések alkalmával nem lehet hátrányosan megkülönböztetni. A szakszervezetek európai összefogása ezen kívül erősíteni kívánja a kollektív szerződések szerepét. A kampány nem csak a versenyszférában, de a közszférában is követeli az igazságosabb bérezést. A szakszervezetek indokolatlannak tartják azokat a kereseti szinteket, amelyekre a legmagasabb beosztásokban lévők tesznek szert.

Magyarországon jelenleg 69 000 forint a havonkénti minimálbér, ez 15 880 forint hetibérben, 3 180 forint napi bérben, 397 forint órabérben. A legalább középfokú végzettséget és/vagy szakképzettséget igénylő munkakörökben 2 éves gyakorlat alatt nem lehet kevesebbet fizetni mint ezeknek az összegeknek a 120 százaléka. A legalább 2 éves gyakorlattal már 125 százalék a fizetendő legkisebb összeg. A KSH közlése szerint januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagos bruttó keresete 206,2 ezer forint volt, a vállalkozásoknál dolgozók 179,1 ezer forintot, a költségvetési szervezeteknél alkalmazásban állók 281,6 forintot értek el. A nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 125,1 ezer forint volt, a fizikai dogozóké 90,9 ezer forint, a nem fizikai dolgozóké pedig 162,9 ezer forint.


Nagyok a különbségek az uniós átlagbérek közt



A legutóbbi, a múlt évre vonatkozó európai uniós összehasonlító adatok szerint több mint tizenötszörös különbség mutatkozik a legmagasabb havi minimálbért biztosító Luxemburg (1 570 euró), és a legalacsonyabb minimálbérrel rendelkező Bulgária (92 euró) között. Magyarországon a múlt évben kötelező 65 500 forint körülbelül 258 eurót jelent. A 27 tagállamból 20-ban van törvényileg meghatározott minimálbér, a többi hét országban (Ausztriában, Cipruson, Dániában, Finnországban, Németországban, Olaszországban és Svédországban) kollektív szerződések garantálják a legalacsonyabb béreket. Az Európai Unió különféle fórumai már régóta foglalkoznak azzal az igénnyel, hogy határozzanak meg a közösség egészére érvényes minimálbér elvárásokat, minimális szociális standardokat, erről viszont eddig nem sikerült megegyezni.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek