kapubanner for mobile

Extrém kirúgások: féltékenység, megnőtt mellek, internetes napló

Internetes naplóban szapulni a főnököt, flörtölni a vezető feleségével, balerinaként kinőni a fellépőruhát, pilótaként átlépni a súlyhatárt? Mindezek munkavállalókkal estek meg az utóbbi időben. Ami közös bennük: mindegyikért kirúgás járt. Megtörtént eseteket gyűjtöttünk össze.

Egy Párizsban működő angol vállalat titkárnőjét internetes naplója miatt bocsátották el állásából. A dolgozó blogba foglalta párizsi élményeit, szerelmeit, írt munkatársairól, főnökéről, akinek vezetési stílusáról becsmérlően nyilatkozott.

Blogírás a főnökről munkaidőben

A hölgy álnevet használt, nem nevezte meg sem a céget, sem a benne dolgozókat. Ennek ellenére elbocsátották. A hivatalos indoklás szerint azért, mert a naplót munkaidőben írta. Mint arról a lapok beszámoltak, hasonló sorsa jutott egy könyvesbolt alkalmazottja is, aki szatirikus blogjában szerepeltette főnökét és ezzel ártott az üzletember jó hírének.

Megnőtt mellek, kicsi fellépőruha

A súly/méret szintén problémaként merült fel az utóbbi időben. Egy baletttáncost például azért bocsátottak el az Egyesült Államokban, mert megnőtt a melle. A musical-balerina munkahelyi baleset miatt betegállományba kényszerült - megsérült egy lábujja, mert leejtette az egyik férfi táncos. Mire újra munkába állhatott, nemcsak lábujja gyógyult meg, kebelmérete is megváltozott: egy számmal, C-ről D-re nőtt. Alakja viszont a régi maradt. Mivel nem passzolt rá kellően mellben fellépő ruhája, munkáltatója menesztette. A hölgy egyébként pert indított volt munkaadója ellen, és 100 millió dollárt követel tőle.

Pilótaként nem lehet ész nélkül enni

Bírósághoz fordult az a pilótanő is, akit túlsúlya miatt rúgott ki az Indiai Légierő. A 32 éves Prerana Csaturvedi 1995-ben kezdte meg szolgálatát helikopterpilótaként. Belépésekor 70 kilogrammot nyomott, néhány év alatt azonban 79 kilóra hízott. Ez azonban elég volt ahhoz, hogy a légierő túlsúlya miatt a munkára alkalmatlannak találja, és elbocsássa állásából.

A fizikai megjelenés - főleg a nőknél - Indiában különösen fontos. Az ország vezető légitársasága például bejelentette, hogy már a kissé dundi légikísérő hölgyeket is meneszti.



  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek