Ezeknek a vállalkozásoknak volt a legnagyobb az árbevétele tavaly Vas vármegyében
Az árbevétel-növekmény több mint 73 százalékát a feldolgozóipari cégek produkálták.
A száz legeredményesebb Vas vármegyei vállalkozás nettó árbevétele 2023-ban együttesen meghaladta az 1915,5 milliárd forintot, amely csupán 1,3 százalékkal volt több, mint az azt megelőző évben, de a 2022-es TOP 100-akét is csak 1,7 százalékkal múlta fölül - olvasható a TOP 100 Vas vármegye című, kedden Szombathelyen bemutatott kiadványban.
A legmagasabb árbevételt 2023-ban is egy közútijármű-, járműmotor-alkatrészeket gyártó vállalat, a Schaeffler Savaria Kft. érte el 371,9 milliárd forint nettó árbevételt elkönyvelve, 11,4 százalékkal múlva fölül saját egy évvel korábbi eredményét.
A második helyen ismét a BPW-Hungária Kft. végzett, amely szintén közúti jármű- és járműmotor-, valamint járműalkatrész gyártással foglalkozik, nettó árbevétele pedig 128 milliárd 254 millió forint volt, ami az előző év nettó árbevételének 92,9 százaléka.
A lista harmadik helyén ugyancsak nem volt változás, azt az ipari gáz gyártásával foglalkozó, répcelaki székhelyű Linde Gáz Magyarország Zrt. szerezte meg, amely 123,4 milliárd forintos nettó árbevételt ért el, ami az előző év nettó árbevételének 92,1 százalékát jelentette.
Az első három céget a TDK Components Kft., az Aptiv Services Hungary Kft., az Allison Transmission Kft., a Cellkom Elektronikai Termékeket Gyártó Kft., a Falco Zrt., a Taravis Baromfi és Élelmiszeripari Kft. követi.
A száz legnagyobb Vas vármegyei gazdálkodó forgalmának csaknem kétharmada, 1235,7 milliárd forint exportértékesítésből származott, 2,6 milliárd forinttal meghaladva az előző évit, itt a növekedés 1,4 százalékos volt, belföldi értékesítésük viszont 1,2 százalékkal emelkedett.
Az előző évhez hasonlóan az árbevétel-növekmény több mint 73 százalékát a feldolgozóipari cégek, 16 százalékát pedig a kereskedelembe és gépjárműjavításba tartozó vállalkozások produkálták. A TOP 100 vasi cég 2023-ban 25 ezer 208 embernek adott munkát, az általuk foglalkoztatottak száma a megelőző évhez képes 2,7 százalékkal csökkent.
A vasi top 100-ak által 2023-ban együttesen több mint 96,3 milliárd forint értékű beruházást hajtottak végre vállalkozásaiknál, 6,6 százalékkal kevesebbet, mint az előző évben, fejlesztéseik átlagos értéke így is meghaladta az 1 milliárd forintot, de csupán 15 vállalkozásnál volt ennél jelentősen magasabb.
Összességében elmondható hogy a legeredményesebb Vas vármegyei vállalkozások a nehezített piaci körülmények és csökkenő létszámuk ellenére is növelni tudták mind a magyarországi, mind az exportértékesítésükből származó árbevételüket, azonban a növekvő költségeik miatt a 2022-ben elért kimagasló eredménynek 2023-ban csupán kétharmadát sikerült elérniük - olvasható a kiadványban.
MTI
- 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál.
Részletek
Jegyek
- 2026.03.26recruiTECH x HRTECH konferencia A recruiTECH x HRTECH konferencia HR vezetőknek, toborzóknak, toborzási vezetőknek, employer branding és L&D szakembereknek szól, akik a munkaerőpiaci kihívásokra már technológia-alapú, jövőálló megoldásokat keresnek, és hatékonyabb HR működésben gondolkodnak.
Részletek
Jegyek
A felek jelenlegi tárgyalási álláspontjai jelentősen eltérnek egymástól. Teljes cikk
A férfit lopás vétségével vádolták meg, indítványozták a vagyonőri foglalkozástól való eltiltását. Teljes cikk
Az Evoring Precision Manufacturing kínai autóipari beszállító 39 milliárd forintos új beruházása nyomán 450 munkahely jön létre Jászfényszarun -... Teljes cikk
- 10 tipp sikeres karrier és vállalkozás építéséhez 1 hónapja
- Hol élnek a legjobban kereső magyarok? Településenként mutatjuk a nettó béreket 2 hónapja
- Budaörs gépészeti központja: ahol a szakértelem és a választék találkozik 2 hónapja
- Szabados Richárd: az adócsökkentéssel a vállalkozásoknál maradó forrást beruházásokra, fejlesztésekre fordítják a cégek 3 hónapja
- Növekedést ért el a Pensum Group, ekkora nyereséggel zárta a félévet 5 hónapja
- Hogyan érdemes elindulniuk a fiataloknak a vállalkozói úton? 5 hónapja
- Az ezer lakosra jutó vállalkozás a vármegyékben - grafikon 5 hónapja
- A dolgozók kezébe került a cég – történelmi pillanat, ami trenddé válhat? 6 hónapja
- Miért nem mernek vállalkozni a magyarok? 8 hónapja
- Megnyílt a 155 milliárd forintos keretösszegű vállalkozói program 8 hónapja
- Kezdő vállalkozásokat támogató központ nyílt Sepsiszentgyörgyön 9 hónapja

Filmek a munka valóságáról: sztrájktól a szellemírásig