kapubanner for mobile

Februártól munkaügyi razziák

A munkaügyi ellenőrzésekről szóló törvény tavaly év végi módosítása után, most februárban lépnek életbe az új bírságtételek, vagyis egy hét múlva a 285 felügyelő már az emelt tarifák alapján szankcionálhat, akár húszmillió forintra.

A fekete- és a színlelt szerződéssel való foglalkoztatást, a külföldiek engedély nélküli alkalmazását, a jogellenes munkaerő-kölcsönzést, a munkaidő-nyilvántartás hiányát, illetve az életkörülményekkel kapcsolatos jogsértéseket szankcionálják majd a legszigorúbban az idén a munkaügyi felügyelők, derült ki az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) elnökének keddi beszámolójából – írja a Világgazdaság.

Nem akarjuk a legmagasabb bírsággal riogatni a foglalkoztatókat, hisz ez az összeg csak a súlyos szabálytalanságok többszöri elkövetésekor lesz kiróható – hangsúlyozta Papp István. Az OMMF elnöke a lap kérdésére elmondta, az idén a mezőgazdasági, az építőipari, a kereskedelmi és a vendéglátó-ipari vállalkozások mellett a személy- és vagyonvédelem, valamint a szolgáltatások területén működő cégek is szigorúbb ellenőrzésekre számíthatnak. Ezenkívül górcső alá veszik az ágazatokban speciálisan gyakori szabálytalanságokat is, így például jobban figyelnek majd a pénzintézeteknél a munkaidőre vonatkozó szabályok betartására, illetve az élelmiszeriparban a munkaerő-kölcsönzés tisztaságára.

Az OMMF ez évben más hatóságokkal is szorosabb együttműködésre készül, így az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral már aláírták a megállapodást, az ÁNTSZ-szel most egyeztetnek, az adóhatósággal való kooperáció pedig várhatóan kormányzati segítséggel valósul majd meg.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek