Fekete nap: három percig megállt a munka, emlékeztünk
Az Európai Unió elnökségének felhívására minden országban déli tizenkettőkor három perces néma csenddel adóztak a szökőár áldozataiért. A magyar kormány felkérésére a közintézmények félárbocra engedték a zászlókat és három perces gyászszünetet tartottak a szökőárban elhunytak tiszteletére.
A Parlament előtt tartott hivatalos megemlékezést és katonai tiszteletadást valamennyi tévécsatorna élőben közvetítette és egy percre valamennyi BKV-járat is leállt. A közszolgálati média is csatlakozott a tiszteletadáshoz és 10 percig szüneteltette híradását.
A december 24-én délelőtt 10 órakor megindult 9-es fokozatú földrengés következtében szökőár súlytotta Délkelet-Ázsia hét országát. Eleinte 25.000 halottról szóltak a hírek, majd később kiderült, hogy a néhol 20 méter magasan előtörő vízfal jóval több ember életét követelte. Az érintett települések helyi lakosságának több mint fele, az ott nyaraló -összesen 11 országból érkező- turisták közül tízezrek vesztették életüket a szökőárban.
A december 24-én délelőtt 10 órakor megindult 9-es fokozatú földrengés következtében szökőár súlytotta Délkelet-Ázsia hét országát. Eleinte 25.000 halottról szóltak a hírek, majd később kiderült, hogy a néhol 20 méter magasan előtörő vízfal jóval több ember életét követelte. Az érintett települések helyi lakosságának több mint fele, az ott nyaraló -összesen 11 országból érkező- turisták közül tízezrek vesztették életüket a szökőárban.
- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?