kapubanner for mobile

Félezer cigány tanuló maradhat iskola nélkül

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Megszűnés fenyegeti a több mint félezer cigány tanulót és 150 alkalmazottat foglalkoztató Dzsaj Bhim Buddhista Közösség oktatási intézményeit - írja Nyakó István, az emberi jogi bizottság szocialista tagja december 12-ei interpellációja nyomán a Népszava.

Az emberi jogi bizottság szocialista tagja az egyházügyi törvény módosítását sürgette az igazságügyi tárcánál, mert a törvény megvonta az egyházi státuszt a vallási közösségtől, így az elesik az állami támogatásoktól, holott az általa fenntartott iskolák ugyanannyi pénzből működnek, mint a többi felekezeti iskola.

A Dzsaj Bhim iskoláihoz hasonló intézmények nélkül nem lehet elérni azt a célt, hogy cigány gyerekek sokaságából lehessenek diplomás munkavállalók - mondta Kunhalmi Ágnes, az MSZP elnökségi tagja. Bár az egyházak jelenleg szűk köre elvileg bővülhet, az engedélyezés a parlament kétharmados döntésétől függ. Ez ellen több vallási közösség tiltakozott. Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetője az Alkotmánybírósághoz, Izsák-Bács Jeremiás, a Magyar Mennonita Keresztény Egyház vezető lelkésze az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult.

Népszava/edupress.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.06.18Mesterséges intelligencia üzleti használata - a rejtett kockázatok Az előadás célja, hogy gyakorlati, adatvédelmi és AI jogi szempontból is bemutassa a mesterséges intelligencia üzleti használatának legkritikusabb kockázatait. Kiemelt fókuszt kap, hogy milyen adatokat tilos, de legalább is nem jó ötlet AI rendszerekbe bevinni és hogyan történik mindez a valóságban, akár észrevétlenül.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek