kapubanner for mobile

Feleződhet a biztosítási alkuszok létszáma

Húszezer biztosítási ügynök és alkusz veszítheti el tevékenységi engedélyét a jövő év végére, ez a jelenlegi 38 ezer fős ügynökállomány feleződését jelenti – közölte a Világgazdasággal Kovács István Tamás, a Biztosítási Oktatási Intézet (BOI) tanára, a Köbe Biztosítóegyesület ib-elnöke.

Egy uniós direktíva szerint ugyanis minden tagállamnak regiszterben kell rögzíteni a biztosítás közvetítésére jogosult személyeket, akiknek felsőfokú végzettséget vagy biztosítási szakvizsgát kell tenniük. A hazai regisztert a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete indította útjára, azzal a kitétellel, hogy akik 3 hónapon belül regisztrálnak, négy év türelmi időt kapnak a tanfolyam elvégzésére. A határidő lejártáig még másfél év van hátra, az eddigi vizsgázók létszámát tekintve úgy tűnik, az alkuszok és ügynökök nem veszik elég komolyan a biztosítási törvény szövegét – közölte Kovács.

Az ügynöki szakma valamennyire készségtárgy – ezt jól tükrözi a szektor kimagasló fluktuációja: a korábbi 60 000-ről ugyanis mára 38 000-re csökkent az ügynökök száma –, és a határidő eltörlésével a jelentkezőknek még az előtt el kellene végezniük a költséges tanfolyamot, hogy egyszer is láttak volna „éles helyzetben” dolgozó ügynököt.

Egy biztos: egyelőre nem tolonganak az ügynökök a százötven órás, 120-150 000 forintba kerülő szakképesítés elvégzésére. Persze az sem kizárt, hogy a közvetítők az utolsó évben kapnak észbe, és szeptembertől megtelnek a iskolapadok.
  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek