Felmérés egyes szakmák munkapiaci kilátásairól
Nemzetgazdasági szinten mintegy 30-32 ezerre tehető a tartósan betöltetlen munkahelyek száma - derült ki a szaktárca irányításával végzett őszi adatgyűjtés során.
A Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium irányításával az Állami Foglalkoztatási Szolgálat 2005. szeptember-október folyamán rövidtávú munkapiaci prognózis adatgyűjtést végzett 4844 gazdálkodó szervezet bevonásával, amelynek főbb eredményeiről Csizmár Gábor, a szaktárca vezetője tájékoztatta a sajtó képviselőit.
A felmérés adatai szerint Magyarországon egyes foglalkozásokban, meghatározott ágazatokban és bizonyos térségekben tartós (legalább egy éve tapasztalható) munkaerőhiány érzékelhető. A mintába bekerült cégek 6573 fő tartós munkaerőhiányt jeleztek. Ez azt jelenti, hogy nemzetgazdasági szinten mintegy 30-32 ezerre tehető a tartósan betöltetlen munkahelyek száma. A munkáltatók nem tudnak betölteni egyes munkaköröket, mert nem találnak többek között szabót, varrónőt, hentest és mészárost, de hiány van orvosokból és ápolókból is. (A tartósan betöltetlen munkakörök listáját az 1. sz. melléklet mutatja.)
Keresett szakembernek számít a felmérés alapján mások mellett a lakatos, az eladó, a tehergépkocsi- vezető, az anyagmozgató és a műanyag-felgolgozó. (A keresett szakmák listáját mutatja a 2. számú melléklet.)
A keresett szakmák listáját a megszűnő munkakörökkel, a romló pozíciójú szakmák listájával (3. táblázat) összevetve megállapítható, hogy néhány munkakörben (pl. gyártósori összeszerelő, húsfeldolgozó, lakatos) egyszerre mutatkozik élénk munkaerő-kereslet és látható munkaerő-felesleg. Ennek fő oka szakemberek szerint a területileg (megyénként, régiónként) eltérő, illetve a gazdasági struktúraváltással összefüggő keresletváltozás. Közrejátszik továbbá a munkavállalók alacsony földrajzi mobilitása is.
Pályakezdőket főként a nagyvállalatok (500 főnél több dolgozót foglalkoztatók) kívánnak alkalmazni, de említést érdemel a közepes nagyságú vállalatok pályakezdők iránti kereslete is. A kisebb cégekre nem jellemző a pályakezdők foglalkoztatása, hiszen ők ebben az évben pályakezdőket leginkább csak segédmunkásoknak (alkalmi munkásoknak) vettek/vesznek fel. (A pályakezdők alkalmazására vonatkozó információkat a 4. táblázat foglalja össze.)

- 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.
Részletek
Jegyek
- 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről.
Részletek
Jegyek

Sikeresnek látszol, de mégsem érzed magad a helyeden? Vajon megszelídíthető a siker?