kapubanner for mobile

Felmondtak a Dunaferr szakszervezeti vezetőinek

A döntést azzal indokolták, hogy a szakszervezet az "ukrán hordákat" támogatja.

Péntek délután azonnali hatállyal felmondott a vezetés a Dunaferr DV Vasas szakszervezeti Szövetség választott tisztségviselőinek - írja a 24.hu. A döntést azzal indokolták, hogy a szakszervezet az „ukrán hordákat” támogatja. A portál birtokába került levélben Tankhlievich Evgeny - aki az aláírás szerint továbbra is általános vezérigazgató-helyettes pozíciót tölt be - közli, azért volt szükség a belépési korlátozásokra, mert a Dunaferrt jogtalanul elfoglalni akaró horda, a törvényes működés helyreállítását akadályozni kívánó személyek megkíséreltek volna jogtalanul behatolni a cég területére. A 24.hu információ szerint a Dunaferr kikapcsolta a szakszervezeti vezetők céges telefonjait. Az érintettek megpróbáltak bemenni, de nem engedték őket.

Mint a cikk emlékeztet, a cég dolgozói hónapok óta részletekben kapják meg a bérüket, és a termeléshez sem érkezik elég alapanyag, így félgőzzel működik a gyár.

24.hu
  • 2026.10.06Műegyetemi Állásbörze A Műegyetemi Állásbörze Budapest legnagyobb és legrangosabb álláskereső rendezvénye. 1995 óta képez hidat a munkaadók és potenciális munkavállalóik között.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.07Jobverse Állásbörze A JOBVERSE a hazai munkaerőpiac egyik meghatározó platformjává nőtte ki magát Légy részese annak az élménynek, ami új szintre emeli a toborzást!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek