kapubanner for mobile

Felvinczi Katalin lett az ICSSZEM kábítószerügyekért felelős miniszteri biztosa

Dr. Felvinczi Katalint, a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet eddigi igazgatóját nevezte ki a kábítószerügyekért felelős miniszteri biztosnak Göncz Kinga miniszter 2005. június 15-ével.

A miniszteri biztos olyan időszakban foglalja el pozícióját, amikor a kábítószerügy területén az Alkotmánybíróság döntése alapján kell újragondolni a drogokkal kapcsolatos szabályozást, oly módon, hogy ezek megfeleljenek az Alkotmányban foglaltaknak, ne veszélyeztessék az eddig elért eredményeket, és a kormány drogpolitikájának végrehajtását szolgálják.


Az Országgyűlés április 25-én elfogadta a 2005. XXX. törvényt, amely szabályozza a kábítószerek fogalmát. Ez a törvény mától hatályos, megalkotására azért volt szükség, mert az Alkotmánybíróság 2005. május 31-ével hatályon kívül helyezte a kábítószer Btk.-beli fogalmát. Őszre várható a Büntető törvénykönyv (Btk). kábítószer-bűncselekményekre vonatkozó előírásainak teljes felülvizsgálata, amelybe beletartoznak az elterelés lehetőségei is.

Dr. Felvinczi Katalin 1956. január 21-én született Budapesten. Az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett kitüntetéses diplomát pszichológia szakon. Fő szakterülete az egészségfejlesztés, a drogprevenció, a programmenedzsment és a szakmapolitikai tervezés. 1984-től 1986-ig az MTA tudományos továbbképzési ösztöndíjasa az ELTE Nevelés-lélektani Tanszékén. 1991-ben az ESF (European Science Foundation) ösztöndíjával tanul a Stockholmi Egyetem Pszichológiai Intézetében. 1993-ban egyetemi doktori, 2004-ben PH.D címet szerez.
1979-1981 között pszichológusként dolgozik a Fővárosi Tanács V.B. Csecsemőotthonában, majd 1981-1984 közt tudományos segédmunkatárs az Oktatáskutató Intézetben. 1994-2000-ig egyéni konzulensként a Világbank által támogatott Egészségügyi Menedzsment és Szervezés projekt keretében az Iskola-egészségügyi komponens szakmai vezetője. 1986-1993 között tanársegéd, 1993 óta adjunktus az ELTE BTK Társadalom- és Nevelés-lélektani Tanszékén, részt vesz a pszichológia szakos hallgatók képzésében (szociálpszichológiai, kultúrantropológiai és fejlődés-lélektani előadások tart, gyakorlatokat vezet, részt vesz a szak angol nyelvű kurzusainak (szociálpszichológia, fejlődéslélektan) tematikájának kidolgozásában és kurzusokat vezet. 2002 óta a Debreceni Népegészségügyi Iskola Egészségfejlesztési szakán futó, az "Egészségfejlesztési programok monitorozása és értékelése" című modul vezetője. 2001-től 2004 júniusáig a Nemzeti Drogmegelőzési Intézet ügyvezető igazgatója, majd 2004 júniusától igazgatója.
Felsőfokú állami nyelvvizsgával rendelkezik angol nyelvből (1981).
Férjezett, két gyermeke van.

A tárca a közeljövőben ifjúsági ügyekért felelős miniszteri biztost is kinevez.

  • 2026.10.21Harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatása Vendégmunkást vagy külföldi munkavállalót alkalmaz? Gyakorlati képzésünk bemutatja a harmadik országbeli állampolgárok jogszerű foglalkoztatásának szabályait. Szó lesz az engedélymentes foglalkoztatásról, a vendégmunkás-engedélyről és a Nemzeti Kártyáról, az ukrán állampolgárok foglalkoztatásának sajátosságairól, az összevont kérelmezési eljárásról, valamint a munkáltatói kötelezettségekről és felelősségről. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.10.22Munkaidő és munkabér A munkaidő-beosztástól a bér elszámolásáig: gyakorlati képzés a munkaidő és a munkabér szabályairól. Szó lesz a munkaidőkeretről, a rendkívüli munkaidőről, a pihenőidőről (a MÁV-START ítélet tükrében is), a távolléti díjról, a bérpótlékokról és a munkabérből történő levonásokról. Kérdéseit a helyszínen személyesen is felteheti az előadónak.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.16LEAN Vezetés - LEAN Coaching képzés A Lean Management bevezetés támogatása. Olyan Lean szemléletű vezetők képzése, akik képesek lesznek eredményesen irányítani, támogatni a Lean menedzsment bevezetését saját szervezetüknél, és a gyakorlatban is eredményesen alkalmazzák a Lean szemléletű változáskezelési, coaching, kommunikációs, motivációs eszközöket.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.11.17Munkajog képzés HR-eseknek Munkajog képzés HR-eseknek érthetően. 2 napos intenzív, átfogó kurzus a Munka törvénykönyvéről. info button Részletek ticket button Jegyek