Felvonulásokat, demonstrációkat tartottak Európa-szerte május 1-jén

Hol derűs felvonulásokkal, hol tiltakozó tüntetésekkel, számos helyen rendőri fellépéssel kísért gyűlésekkel emlékeztek meg Európa-szerte a munka ünnepéről. Németországban a minimálbér bevezetését, Olaszországban a munkahelyi balesetek számának csökkentését, Oroszországban pedig méltó béreket is nyugdíjakat követeltek a szakszervezetek.

A sokéves hagyományoknak megfelelően ezúttal is rendzavarásokkal kezdődtek a május elsejei ünnepségek Németországban. A hatóságok keddre virradóra több mint hatvan randalírozó fiatalt vettek őrizetbe, akik üvegpalackokkal és kövekkel dobálták meg a kivezényelt rendőröket Berlin keleti Friedrichshain negyedében.

A németországi nagygyűlések középpontjában a minimálbér törvényes bevezetésének követelése állt, s értesülések szerint az ország különböző városaiban rendezett megmozdulásokon jóval több mint félmillióan vettek részt. Az ünnepre időzítették a bejelentést, hogy négymillió alá csökkent a német munkanélküliek száma.

A munkahelyi balesetek számának csökkentését sűrgették Olaszországban
Százezer ember vett részt a szervezők szerint kedden Torinóban a három legnagyobb olasz szakszervezet szervezte május elsejei felvonuláson. A megmozdulás egyperces gyászszünettel kezdődött az üzemi balesetekben életüket vesztett munkások emlékének adózva. A munkahelyi balesetek számának radikális csökkentése mellett emelt szót a rendezvényen Guglielmo Epifani, a baloldali CGIL szakszervezet vezére. Olaszországban évente több mint 1200-an veszítik életüket munkahelyi balesetben a szakszervezetek adatai szerint. Olaszország több más városában is majálisokat, népes megmozdulásokat szerveztek május elsejére.

A munkanélküliség csökkentését ígérték Ausztriában
A kormány első intézkedései oda fognak vezetni, hogy ismét lehetségessé válik a teljes foglalkoztatottság Ausztriában - mondta Alfred Gusenbauer kancellár az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) bécsi ünnepi nagygyűlésén. A Rathausplatzon elmondott beszédében megígérte: az SPÖ mindent meg fog tenni azért, hogy az osztrák gazdasági fellendülés elsősorban a munkanélküliség csökkentését és a teljes foglalkoztatottság megteremtését szolgálja. A nagykoalíció másik pártja, az Osztrák Néppárt (ÖVP) nagygyűlésén Martin Bartenstein gazdasági és munkaügyi miniszter jelentette be, hogy idén áprilisban a munkanélküliségi mutató az egy évvel ezelőttihez képest 5,6 százalékkal csökkent, így a csaknem 8,2 milliós Ausztriában április végén csak mintegy 219 ezren voltak munka nélkül.

Méltó béreket és nyugdíjakat követeltek Oroszországban
Százezrek vonultak fel Oroszország nagyvárosaiban és tízezrek Moszkvában, többnyire népünnepélyszerű, nyugodt hangulatban. A moszkvai központi rendezvényt a Kremlhez közel álló Egységes Oroszország párthoz kötődő szakszervezeti szövetség szervezte felvonulás alkotta, amelyen közel 25 ezren meneteltek, immár Zrt.-k, Kft.-k szerint tagolódva és kék zászlókat lengetve, nem úgy, mint a szovjet időkben. A moszkvai városháza előtti nagygyűlésen Mihail Smakov szakszervezeti elnök "méltó béreket és nyugdíjakat" követelt, síkraszállva azért, hogy a minimálbér, amely szeptembertől megduplázódik, jövőre érje el a létminimumot.

Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester a bojkottálását szorgalmazta "mindannak, ami észt" a tallinni szovjet hősi emlékmű áttelepítése és a katonasírok exhumálása miatt. Több ezren, a rendőrség szerint több mint ötezren vettek részt a kommunisták felvonulásán, a Lenin-szobortól a Marx-szoborig, sarló-kalapácsos vörös zászlók alatt, szovjet mozgalmi dalok ritmusára, a dolgozók nemzetközi szolidaritása jegyében.

Összecsapások a munka ünnepén Csehországban
Vízágyúkkal és könnygázzal oszlatta fel kedden délután a cseh rendőrség a neonáci Nemzeti Ellenállás eredetileg engedélyezett, majd betiltott utcai felvonulását a dél-morvaországi Brünnben. Az összecsapásokban többen megsebesültek, a rendőrség számos tüntetőt letartóztatott. Az ellenzéki Cseh- és Morvaország Kommunista Pártjának hagyományos május elsejei nagygyűlése Prágában - mintegy 5-6 ezer résztvevővel - az idén a Csehországba tervezett amerikai radarállomás elleni tiltakozássá változott. A rendszerváltás óta először a kommunisták nagygyűlésén a cseh-morva szakszervezetek vezetőségének képviselői is hivatalosan megjelentek.

Az 1977-es véres május 1-jére emlékeztek Törökországban
Az isztambuli rendőrség könnygázt vetett be a május elsejei tüntetők ellen, akik egy korábbi, halálos áldozatokkal járó menetről akartak megemlékezni. A török hatóságok zárt övezetnek minősítették azt a teret, ahol 1977-ben ismeretlen fegyveresek tüzet nyitottak a több ezer május elsejei felvonulóra. Az incidensben akkor 34 ember halt meg. A rohamrendőrök kedden engedélyezték néhány török szakszervezeti vezetőnek, hogy koszorúkat helyezzen el a téren, de a tömeget nem engedték oda, hanem könnygázgránátokkal szétkergették. Az összecsapásban egy ember súlyosan megsebesült, kilencszáz személyt előállítottak.

Tiltakozó felvonulás a görög fővárosban
Athénben és más görög városokban dolgozók ezrei gyűltek össze s tiltakoztak egyebek közt az ellen, ahogy a konzervatív kormány egy közelmúltban kipattant nyugdíjalapbotrányt kezel. Három tiltakozó felvonulás zajlott a fővárosban, köztük egy a parlament épülete melletti Szintagma téren, amelyen részt vett az ország legnagyobb szakszervezeti szövetsége és a közalkalmazottak szakszervezete is.

  • 2026.01.28Vezetés- és szervezetfejlesztés szakmai konferencia Bokor Attila Aranykalitkában című kutatásának harmadik fejezetéhez érkeztünk, amely ötven vezetői életúton keresztül három évtized szervezeti és vezetői tapasztalatát mutatja be. Az OD Partner is mérföldkőhöz érkezett: 30 évesek lettünk. Kinyitjuk szakmai műhelyünket és megosztjuk, hogyan gondolkodunk vezetésről, szervezetről, és aktuálisan milyen témákban mélyedünk el.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.01.29Bértranszparencia irányelv és diszkrimináció-tilalom Szakmai képzés a bértranszparenciáról és a diszkriminációról HR szakembereknek és vezetőknek. Készüljön fel munkajogászainkkal az EU új bérátláthatósági szabályaira!info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.02.11HR 2026 – kevesebb mozgástér, nagyobb elvárások? - Mit léphet a HR, ha mégis üzleti hatást akar elérni? Egy intenzív, interaktív délelőtt HR- és vállalati vezetőknek, ahol nagymintás regionális kutatások eredményeit mutatjuk meg: hol tart a magyar HR, és milyen 3–5 prioritással lehet 2026-ban is mérhető üzleti hatást elérni. Kerekasztal és kiscsoportos munka várja a HR-vezetőket a HR öt kritikus területén, felkészülve 2026 legtöbbet hozó HR-fejlesztéseire.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.03.18Six Sigma Green Belt képzés A KÉPZÉS CÉLJA: A tréning résztvevői megismerik a TQM-ben, mint menedzsmentrendszerben rejlő lehetőségeket. A tréning résztvevői gyakorlati jártasságra tesznek szert a 6 Sigma módszertan alkalmazásában, és képesek lesznek önállóan 6 Sigma projekteket vezetni a vállalatuknál. info button Részletek ticket button Jegyek
További cikkek
Itt a NAV friss feketelistája, ők nem jelentették be dolgozóikat

A NAV ismét közzétette azt is, hogy kik azok az adózok, akik nem felelnek meg a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének. Teljes cikk

Egymillió forintot bukhat, aki ezt nem igényli munkáltatójánál - Már csak pár nap maradt

Keddig jelenthetik be munkáltatójuknál az igényüket azok, akik már meglévő hitelükhöz kapcsolódóan használnák fel a januártól elérhető... Teljes cikk

NAV: könnyítésre számíthatnak az egyéni vállalkozók

Könnyítést hoz az új év az egyéni vállalkozóknak, még az esztendő elején megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete -... Teljes cikk